Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)

II. Fejezet. Az emberi haladás feltételei

AZ EMBERI FEJLŐDÉS FELTÉTELEI.

41

emberi érzésekkel nézzük, miket bennünk a nyugati művelődés oly rendkívüli fokra fejlesztett, kétségtelenül a vetélkedés és küzdés páratlan sorául tűnik az fel. Mikor az ember legelőször szedődött társadalmakba s már hosszú korszakokkal előbb, mintsem bármi határozott híradásunk maradt volna róla, története a végtelen összeütközések sorából állhatott. Miről a mai vad törzsek történetének tanulmányozása adhat némi halvány fogalmat. A társadalmak között folyton vívott háborúknak — ama szünetlen fegyveres harczoknak csoport és csoport közt, miket nyilván csak a harczias ösztön idézett fel —* egyik legállan- dóbb jellemvonásuknak kellett lenniök. A villongásban nem lehetett szünet, csak időnkint, a kimerülés következtében. Hogy ilykép az emberi faj jórészének ismételten el kellett pusztulnia az erősebb s életrevalóbb népekkel való harczban, a felől a tudomány alig hagy fenn kétséget. Miként folyhatott a küzdelem amaz egész rengeteg időszakon át, míg az ember magát azon a végtelen hosszú kaptatón felküzdötte, mely őt a történelem szemhatárába hozta, a képzelet csak halványan tudja megfesteni.

Végre, midőn már tetteit a történelem is följegyzi, fölfelé vivő útját akkor is hasonló feltételek közt folytatja, t. i. szakadatlan versengésben és összetűzésben embertársaival. A kezdetleges ember társulásainak és csoportjainak mindenütt első feltűnő vonása harczias természetük volt. A földkerekségen bárhol találjunk vadembert, mindenütt folytonos háborúskodásban él. A társadalomnak, a melyhez tartozik, nagy életfoglalkozása mindig a háború, más, hasonfajta társadalmakkal. Az egyén s a közösség minden vágya a siker biztosítása. A vad társadalmak