Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
II. Fejezet. Az emberi haladás feltételei
AZ EMBERI FEJLŐDÉS FELTÉTELEI. 39 A haladó alak létezésének első feltétele tehát a folytonos erőfeszítés és veszedelem, és fölfelé haladó útjában ennek a feltételnek mindig meg kell maradnia. Az egyszer megkezdett haladásban szünet nem lehet; mert mihelyt a körülmények bármily alakulása következtében a vetélkedés s a kiválasztás megszűnik, megszűnik velük együtt a haladás is s a válfaj vagy csoport nem tarthatja meg helyét; ezzel megtette az első lépést visszafelé és legott kedvezőtlenebb helyzetbe jut, úgy más válfajokkal, mint saját faja ama csoportjaival szemben, melyek közt a vetélkedés meg nem szakadt, s melyeknél a kiválasztás, alkalmazkodás és haladás szakadatlanul folyik. A vetekedés oly elkeseredett, hogy a győzelmes alakok száma az elbukottakéhoz viszonyítva csekély. Ha a ma élő lényeken végigtekintünk, az élet hosszú hegylánczánák úgyszólván csakis elszigetelt csúcsait látjuk; a völgyek és szakadékok az evoluczíó háborújában és küzdelmében elpusztult alakok tömegét jelzik. Hiba volna e versengést közönséges szempontból ítélni meg és azt gondolni, mintha a kevésbbé életrevaló alakok kiveszése azonos lett volna valamennyi egyedük kiirtásával. Nem így van. Az a felfogás se volna helyes, mintha azoknak kiveszése fejezné ki a szenvedés mértékét, melyet képzeletünk olykor beleolvas.1 De bármily érzelemmel is szemléljük az ösz- szeütközést, azt eszünkben kell tartanunk, hogy az a 1 Lásd e tekintetben pl. Russel Wallace Alfréd megjegyzéseit a létért való küzdelem erkölcsi oldaláról (Darwinism. II. fej.) 0 példákat hoz fel ama nézet támogatására, hogy az állatoknak az életért való küzdelem-okozta vélt szenvedéseik tényleg nem igen léteznek; inkább tükrözései azok a művelt férfiak és nők hasonló körülmények közt elképzelt érzéseinek.