Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)
1903 Finsen: A fénykezelés
43 tes napfénnyel felváltva használta. Rájött arra is, hogy ha a kezelt bőrrészletből üveglappal kiszorítja a vért, a vértelenített szövetbe jobban, mélyebben hatolnak be a fénysugarak és a gyógyulási eredmények jobbak lesznek. Az intézet laboratóriumában, ahol a fény különböző fizikai tulajdonságait tanulmányozták, rájöttek arra, hogy az üveg igen sokat elnyel, visszatart az ibolyántúli sugarakból, ezért azután üveg helyett quarzot alkalmaztak, amely az ibolyántúli sugarakat jól átereszti. Hogy az ívlámpák által termelt nagy hőség ne égesse agyon a bőrt, ai leszorításra olyan quarz- edényeket használtak, amelyekben vizet áramoltattak át, így a fölösleges és káros hőhatást kiküszöbölték. Finsen munkája nagy küzdelem volt, küzdelem a betegségek ellen, az eljárási hiányainak kiküszöbölésével, küzdelem az intézet fenntartásának anyagi lehetőségéért. De küzdeni kellett Finsennek különösen kezdetben a meg nem értéssel is, idő kellett ahhoz, amíg elismerték és nem is oly sokkal később már örömmel láthatta, hogy eljárása más városokban és országokban is követőkre talál. És mindezen titáni küzdelem közben küzdeni kellett Finsennek saját beteg szívével is. Ha saját betegsége első mozgatója volt is felfedezésének, igen gyakran gátolta is munkájában. Érthető, hogy ai szív és máj betegségeivel csaknem éppoly sokat foglalkozott, mint a bőrbajokkal. 1901-ben megvalósította másik régi tervét, szanatóriumot állított fel máj- és szívbetegek részére, függetlenül az akkor már hatalmasan kiépült, röntgennel is felszerelt fénytherápiás intézettől. És talán éppen ez a túlfeszített munka idézte elő, hogy 1902-ben szíve oly rossz állapotban volt, hogy élet és halál között lebegett és csak a legszigorúbb diéta és a legerélyesebb orvosi beavatkozások tartották meg az életnek. A Nobel-díjat 1903-ban nyerte el: a betegségek, különösen a lupus vulgaris koncentrált fénnyel való kezelési módjának elismeréseképpen. de Finsen betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségeken és nem is tartotta meg a szokásos Nobel-előadást. A betegség azonban nem törte meg e nagy ember idealizmusát. Finsen a Nobel-díjból 50.000 koronát adott a fényintézetnek és 60.000 koronát a szív- és májbetegek szanatóriumának. Bizakodva remélte, hogy nagyüzemmé alakult intézete munkálkodása révén
