Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 2. (Budapest, 1932)
Az idegrendszer betegségei - Általános idegbajok. Átdolgozta: Herzog Ferenc dr.
466 ataxia másik alakja a maga klasszikái formájában igen jellemzetes. A fekvő beteg, ha felszólítjuk, hogy alsó végtagját felemelje: ezt a műveletet teljesen kifeszített térdizületiéi végzi s a felemelt alsó végtag ide-odaleng, mint a kézben tartott zászlórúd a szélben. Emellett váratlan oldalmozgás is támad, főképpen amikor már mintegy 60—80°-ra ért a láb, többnyire befelé. A beteg javítani igyekszik az oldalmozgást s visszahúzza kitévedt lábát, de ebből az az ellenkező irányba tér el túlságos mértékben. Meggyőződhetünk ilyenkor, hogy a mozgás beidegzésének mértéke a végső állásban nem rögzített ízületekben (a térdben a legnagyobb kifeszítés védi a mozgást) teljesen bizonytalan. Járásközben is kénytelen a beteg, hogy még nagyobb zavarnak elejét vegye, térdét nemcsak az egész megtámasztott lépésszakasz alatt teljesen kifeszített helyzetben tartani, hanem lengő végtagját is csak alig hajlítja térdben. Ezt a lábát is mértéktelen lendülettel viszi előre s ezért kénytelen a földretevés időszakában sarkát visszarántani, amikor az erősen a talajhoz ütődik. A beteg ezen mozgás-zavarral küzdve, két alsó végtagját kissé széjjeltartja s szemével erősen ellenőrzi lábai mozgását. Az ataxia legkisebb foka is már igen jellemzetesen befolyásolja a beteg leülését és felkelését. A felső végtagokon aránylag sokkal ritkábban támad e mozgás-zavar, de néha itt is igen kifejezett. A beteg írása ügyetlen, kuszáit, olvashatatlan lesz, evőeszközét alig tudja használni, az eléje nyújtott tárgyat tágra nyitott ujjakkal, zeg-zugos vonalban haladva, ügyetlenül ragadja meg. A nyelv és beszélőszervek ataxiája jóformán csak a dementia paralyticában fordul elő, de néha az elmebeli tünetek csak több évvel a beszédzavar után válnak felismerhetővé. Nagyon jellemzetes a tábeszre az izmok hipotóniúja, amelyet a fekvő betegen a kifeszített alsó végtag emelésével, vagy az álló betegnek legnagyobbfokú lehajlásával lehet vizsgálni. Egészséges embernek térdben kinyújtott alsó végtagját csípőben nem egészen derékszögig lehet behajlítani, hipotóniás tábeszes betegét ezen túl, sokszor nagy mértékben behajlíthatjuk. Igen sajátságos némely betegnek a fekvése (1. a 100. ábrát), amikor a beteg csípőizületében előrehajolva, törzsöké egész hosszával végigfekszik térdben kinyújtott alsó végtagján. A reflexek magatartása a tábeszben igen jellemző. A bőrreflexek legkevésbbé változnak meg, néha, főkép előrehaladottabb esetben csökkennek. Az ínreflexek közül a patella, az Achilles és a karon a tricepsz inának reflexét vizsgáljuk leggyakrabban. Az esetek legnagyobb részében már a legkezdetibb szakban hiányzanak ezek, főkép a két első; a patellaínreflex elvesztét Westphal-tünetnek nevezzük. Néha csak az Achilles-reflex tűnt el, máskor az egyik oldalt hiányzanak e reflexek, ritkán fordul elő, hogy kiváltásuk a Jendrassik-féle kézfogással való erősítés mellett (1. 235. 1.) gyöngén sikerül. Nagyon ritkán látunk olyan tábeszes beteget, akinek ínreflexe elég élénk. Előfordul, bár igen ritkán,
