Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Herzog Ferenc dr.: A légzőszervek betegségei
571 alveolusok hajszálerei részben elpusztultak, hogy tehát a légzési felület is megkisebbedett. Az emfizéma kórlefolyása hosszú, évekig, évtizedekig tart. A betegnek állapotára az emfizéma súlyosságán kívül két körülménynek van fontos hatása: a szövődményes hörgőhurutnak és a szív viselkedésének. A hörgőhurut, mely igen gyakori emfizémá- ban, súlyosbítja időnként, néha igen nagy fokban a betegnek állapotát, a hurutnak megszűntével pedig a beteg megint lényegesen megjavul. A hörgőhurutban az amúgy is megnehezített légzést még nagyobb fokban akadályozza a hörgőkben levő váladék, a köhögés pedig kifárasztja a beteget. Minél kisebb hörgőkre terjed ki a hurut, annál nagyobb a diszpnoé és a cianózis és annál súlyosabbak az általános tünetek. A hörgőhurut többnyire télen és őszszel jelentkezik, úgy hogy a beteg állapota ezen évszakokban rosszabb, mint nyáron. A gyakori vagy hosszantartó hörgőhurutnak azonban a tüdő szövetének megbetegedésére is rossz hatása van, mert idővel súlyosbítja az emfizémát (1. kóroktan). Az ideges asztma, mely néha szövődik az emfizémával, szintén ilyen módon káros. A kórlefolyás másrészt nagy fokban függ a szívnek viselkedésétől. Az emfizéma a már tárgyalt módon nehezíti meg a kis vérkörben a keringést. A nagyobb munkát végző szívnek elégtelensége folytán, amely idővel sok esetben kifejlődik, egyszerre súlyossá lesz a beteg állapota. Gyakran a beteg a dekompenzálás tünetei közt hal meg. Az emfizéma kórjóslata a gyógyulást illetőleg kedvezőtlen, mivel a tüdő elváltozása nem fejlődik többé vissza, sőt rendszerint súlyosbodik. Másrészt azonban sokáig élhetnek az emfizémás betegek, bár munkaképességük sokszor csökkent. Súlyossá lesz a betegség akkor is, ha a szívdekompenzálás tünetei jelentkeznek. Kóroktan. Emfizéma a tüdőknek nagyobb levegőtartalmát, íelfúvódottságát jelenti. A fokozott levegőtartalom igen különbözőképen jöhet létre. Igen erős köhögéskor például levegő juthat a tüdőnek szövetébe és a mellhártya alatti kötőszövetbe, sőt innen a .bőr alatti kötőszövetbe. Ezt is emfizémának nevezzük, még pedig a levegő elhelyezésének megfelelően emphysema interstitiale- vagy interlobulare-wzk. Ezen emfizémának azonban nevén kivül nincsen köze azon emfizémához, amelynek klinikai tüneteit tárgyaltuk. A tüdőnek kitágulása kétféleképpen keletkezhetik. A tüdők térfogatának és légtartalmának megnagyobbodása létrejöhet ugyanis, ha az alveolusok kitágulnak, anélkül, hogy a tüdő szövete megbetegedett volna, de hasonló tüneteket észlelünk akkor is, ha a tüdők nagyobb légtartalmán kivül a tüdő szövetében is fejlődtek
