Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)
Harmadik könyv. A budapesti kir. magy. tud. egyetem orvosi kara a milleniumkor 1895/6-ban - Negyedik fejezet. Az orvosi kar kezelése alatt álló s egyéb az orvosi kart is illető alapítványok - C) Általános egyetemi és egyéb alapítványok, melyeket nem az orvosi kar kezel, de a melyek részben az orvosi kart is illetik
Az orvosi karra vonatkozó, jelenleg- érvényben álló fontosabb törvények, szabályok és rendeletek. E könyvben összeállítva találja az olvasó azon fontosabb, újabb törvényeket, ministeri rendeleteket, melyek jelenleg az orvosi kar egyetemi szervezetére és kormányzatára, valamint az orvosi, gyógyszerészi és bába-képzésre nézve fennállanak. Miután az orvosi kar fennállása óta az egymásután változó kormány-rendszerek az orvosi oktatásügyet kezdettől fogva rendeletileg fejlesztették, sok rendelet érvényben van még a régiebbek közül is, legalább lényegükben és az usus által szentesítve. Mindezeknek teljes felsorolása túlterjedne e munka határain, és azon szempontból, hogy lehetőleg hú képét adjuk az orvosi, gyógyszerészi és bába-oktatás jelen szervezetének, nem is szükséges. Az alkotmányos korszak előtti időkből a rendeleteket lényegükben megismertettük a bevezető történeti részben, terjedelmesebben meg vannak azok egész 1869/70-ig Rupp N. János történeti munkájában, kimerítően pedig a 67-es korszak előtti időkre vonatkozólag dr. G. Thaa: Sammlung der für die österreichischen Universitäten gütigen Gesetze und Verordnungen. Wien. 1871. czimü munkájában vagy ennek második kiadásában. Ellenben az újabb, fontosabb rendeleteknek szószerinti közlését szükségesnek láttuk azért, mert azok összegyűjtve eddigelé még nem jelentek meg, mert továbbá azoknak szószerinti közlése legjobban tünteti elő orvosoktatásügyi politikánk időszakonkénti szellemét. A kisebb jelentőségű rendeletek közlését e szempontból nem tartottuk szükségesnek. 55