Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)
Második könyv. A budapesti k. m. tud. egyetem orvosi karának kormányzatában, továbbá tanítói és tudományos életében felmerült fontosabb események átnézetes összeállításban - Tizenegyedik fejezet. dr. Bókay János: A gyermekgyógyászat fejlődése hazánkban s a gyermekgyógyászat oktatásának története a budapesti egyetemen
336 A GYERMEKGYÓGYÁSZAT FEJLŐDÉSE ÉS TÖRTÉNETE. megye i844. közgyűlései egyikében, honunk legnagyobb szónoka indítványára, végzéssé lett, hogy megyeorvosi állások betöltésénél azok, kik »<2 pesti gyermek-gyógyinté\etbeni orvos-sebészi rendeletekkel öss\ekapcsolt kór- és gyógy tani előadásokról bizonyítványt mutatnak ki, különös figyelembe vétessenek«. 1843-ban a gyermekgyógyászat magántanítója lett az egyetemen s már 1847-ben, tehát alig öt évvel Barthez és Rilliet korszakot alkotó gyermekgyógyászatának megjelenése után, napvilágot látott magyar gyermekgyógyászati tankönyve. Fájdalom, e műnek csak első kötete jelent meg, mert a másodiknak már a sajtó alól kikerült első fele a forradalom áldozata lön. Nehány iv kézirat ezen kötetből Bókái tanár könyvtárában van megőrizve.) i848 okt. 16-dikán Schoepf szaktudományi érdemei s irodalmi tevékenysége elismeréséül a gyermekgyógyászat rendkívüli tanárává neveztetett ki az egyetemen, s a tanártestület az orvos-sebész tanulmányi reform tárgyában a kormányhoz felterjesztett javaslatában, egyéb indítványok mellett, tekintettel az ö kiváló képességére, ajánlatba hozta, hogy a gyermekgyógytan mint rendes tantárgy 1849-ben életbe léptettessék. A paediatria rendszeresítése egyetemünkön 1848-ban tehát küszöbön állott. Schoepf, ki nemcsak az orvos-társadalmi, hanem a politikai életben is szerepet játszott, 1849-ben, midőn a magyar kormány másod ízben volt kénytelen a fővárost elhagyni, Pesten nem érezvén magát biztosnak, a magyar hadsereghez tartozó olasz légióhoz csatlakozott, mint annak önkénytes tábori főorvosa, a vesztett temesvári csata után azonban török földre menekült, honnan november végével tengerre szállt s Francziaországba utazott. i85o. október havában Angliába ment át s James Clarke s a hires londoni paediatra Ch, West barátja tanácsából s buzdítására végleg Manchesterben telepedett le, hol Whitehead dr.-ral szövetkezve a pesti kisdedkórház mintájára gyermekkórházat alapított. Manchesterben nyolcz évig működött, tekintélyben egyre emelkedve. Meghalt 1858-ban február hó 23-dikán. Szomorű játéka a véletlennek, hogy a monarchiának két jeles gyermekgyógyászát, a birodalom két első gyermekkórházának megalapítóját, Mauthnert és Schoepf-Mereit egy ugyanazon évben ragadta ki a halál az élők sorából.