Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)

I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - V. Tiszta balpartja

234 Tisza balpartja A gyulai járásban csak Doboz község az, amely­nek váltólázas körülményei behatóbb figyelmet érde­melnek. Ezen a helyen a múlt század hetvenes éveiben még oly intenzitású váltóláz-járványok uralkodtak, mint a feljebb fekvő Sárrét vidékén, azaz, mint a sok élő szemtanú beszéli, ritka ember volt az, ki hideglelős ne lett volna. Még a kilencvenes évek első felében is esz­tendőnként körülbelül 150 hideglelős beteget kezelt Dr. Godán Ferenc községi orvos úr az alig 5000 lelket szám­láló községben. 1896-tól kezdve azután mindinkább apadt az ily betegek száma, úgy hogy 1899-ben és 1900-ban alig 20—30 eset jutott az orvos tudomására, az éppen lefolyt három év alatt pedig alig 1—2 eset fordult elő. Ha e fokozatos apadásnak okát keressük, megtaláljuk a nedvességi viszonyok azon változásában, amelyeken a község és környéke az említett időközben keresztül ment Ezen idő kezdetén még a régi Fekete-Körös kor­látozatlan áradásai folytán a község határán állandóan több volt a vízborította, mint a száraz hely; a posvá- nyokat káka, sás, gyékény és nád lepte be, melyek között rettenetes mennyiségű szúnyog tanyázott Javult az állapot akkor, amikor a Körös szabályozás után az azelőtti mocsárvidéken csak a régi Fekete-Körös holt ága maradt vissza. Ezt a holt ágat még 1896-ig szám­talan posvány és egy, közvetlen Doboz határán fekvő, 50- 60 holdnyi területet elfoglaló kubikgödör vette körül, amikben egész éven át volt víz, mely csak a folyó áradásaikor frissült föl. Később a folyam mérnökség e kubikokat is csatornavezetékkel hozta összeköttetésbe, minek az volt a célja, hogy a kiömlött és a gödrökbe jutott víz a folyó apadása után azonnal visszafolyhassék az anyamederbe. Mindegyik technikai operáció után szárazabbá és szárazabbá vált a talaj, pusztultak a szú­nyogok és, mint láttuk, lényegesen javult a község köz­egészségügyi állapota is, amihez a legutóbbi két-három száraz esztendő tikkasztó heve is hozzájárult. A talaj fokozatos száradásának, illetve a talajvíz sülye-

Next

/
Thumbnails
Contents