Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)

I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - V. Tiszta balpartja

Békés vármegye. 233 mentes; legtöbb állóvíz az ú. n. „Körgát“ mentén talál­ható a vasúti csomópontig. A községnek eme területéhez közelebb lakó egyének között szórványos, a járásnak többi lakott helyén ritka-szórványos betegülési arány konstatálható. Dom. típus itt is a harmadnapos. (Tavaszi típus.) A gyomai járás területén a Körös folyó elzárt kanyarulatainak poshadó állóvizében kiterjedt sás díszlik, mely a szúnyogok alkalmas búvóhelyéül szolgál, de az áradásoktól jól védelmezett területén állandó mocsarak képződésére nincsen alkalom. G y o m a község bel- és külterületén a csatornázás be van fejezve, és ennek eredményeként a város talaja kifogástalan állapotú; egyedül a város mellett levő holt Körös-meder az, mely nyáron át bűzlő vizével mint légrontó ártalom jöhet számba. Kevésbbé kedvezők Endrőd község talaj- és nedvességi viszonyai és pedig a következő okok miatt. A község belterületének talaja kötött, fekete, szurkos, tavasszal és ősszel nedves, nyáron száraz, kellő csator­názás hiányában pedig még a nyári időszak nagy ré­szében az utcai teknőktől és árkoktól mocsaras. Köz­vetlen a község alatt a hármas Körös szabályozása (18 év) óta két holt Körös-kanyarulat terül el, melynek vize nem egyéb, mint a szabályozáskor benne maradt víz és az évenkénti téli, őszi és tavaszi légköri csapadék, valamint a község belterületéről időközönként belefolyó moslék- és szennyvíz. E holt kanyarulatok vize nyáron felényire sűrűsödik be, a meder parti széle ezáltal mo­csaras, bűzös területté változik át, melyben a víz egész őszig bűzlő, szennyes-zöld. Ebben az apadási időszakban a körösparti lakosság között felmerülő malaria-megbetege- dések száma jóval felülmúlja a környéken és Gyoma község tájékán tapasztalható szórványos esetek számát. A gyomai járás váltóláz-betegei közt a quotidián-betegek arányszáma jóval magasabb, mint a fentebb leírt járásokban, sőt — úgylátszik — a vidéken általában ez a lázforma uralko­dik. (Nyári típus.)

Next

/
Thumbnails
Contents