Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)
I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - III. Duna-Tisza köze
128 Duna— Tisza köze. tőivé lévén a tájkóros fészkeikből magukkal hurcolt hideglelés csíráknak is. Az elmondottakat szem előtt tartva könnyen és a moszkító-teóriával semmiképpen sem ellenkező módon magyarázhatjuk azt az országunkban mindenütt, de leg- eklatánsabban a szóbanforgó klasszikus váltóláz-területen tett epidemiológiai tapasztalatot, hogy csapadékdús nyirkos esztendőkben (nevezetesen az ilyen esztendőkben fellépő száraz időjárás esetén, ami az anopheles szúnyogfaj legsajátosabb biológiai körülményeivel függ össze) általánossá lehet a malaria az oly területeken, amelyeken addig csak szétszórtan létező egyes falvaknak, tanyáknak vagy helységeknek területére szorítkozó, helyi járvány alakjában volt ismeretes, és hogy a „lázas“ időjárás megszűntével elenyészik a járvány is, amely azontúl ismét csupán a kiinduló pontjaira marad lokalizálva. A következőkben, ahol Bácsmegyének járásonként részletezett járványföldrajzi viszonyait ismertetjük, különösebb méltánylást éppen ezeknek a kardinális fontosságú járványtényezőknek, a malarikus góchelyeknek kivánunk juttatni. Az apatini járásban különös figyelmet érdemel S z o n t a községe, mint az a hely, ahol malaria állandóan télen-nyáron egyaránt uralg. E helység közegészségügyi állapota még az apatin-vidéki általában kedvezőtlen viszonyokhoz képest is szokatlanul rossz. A falut állóvizek és mocsarak, a Duna kiöntései után hónapokig víz alatt álló rétek kerítik körül, de azonkívül az utcák árkai legnagyobbrészt zöldes, posványos bűzt terjesztő vízzel telvék Nem csoda, hogy az egész környéken a nyári hónapokban feltűnően sok a szúnyog. A nép rosszul táplált, nehezen dolgozik, sok vizet iszik, kevés ellentállási erővel bír, miért is — a község orvosának, Dr. Fkiedmanx Samc úrnak, tapasztalata szerint — a legkisebb gyomorrontásnál vagy meghűlésnél intermittens láz lép fel Nem sokkal jobbak az állapotok Apáti n nagyközség többi
