Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)
I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - II. Duna jobbpartja
íif; Ihm;\ jobhpHrtja. ben nedves, mocsaras „láp“-ok inkább száraz talajjá váltak és már csak egyes kései szúnyogok szállingóztak a légben. — E kis területen kívül, mint említtetett, a malaria csak ritka helyeken mutatkozik. Pár év előtt látták az utolsó hideglelős esetet apápateszéri és lovász- patonai egészségügyi körök orvosai. A pápai járásban eszerint csupán a gvrencepusztai lázgóc érdemel figyelmet. Az ugodi körorvos jelentése szerint ezen a pusztán csakis mindennapos láz szokott mutatkozni, míg a vasúti földmunkások között rendszerint harmadnapos láz lép fel. (Nyári típus.) A veszprémi járás területén is csak kevés olyan hely akad, ahol figyelemreméltó malarikus körülményeket találunk. E tekintetben talán csak Várpalota község és a hozzátartozó Alsó- és Fels ő-Pétpuszta érdemelnek külön említést az e községek határában levő „Kikerítő“-nek nevezett rétség, mely csatornázottsága dacára is mocsaras és a péti forrásokból összegyűl lemlő, szúnyoglepett partú folyóvizek miatt, jóllehet a malaria gyakorisága e helyeken is csak ritka-szórványosnak tapasztaltatott. Ilyen eseteket különben a bérli i d a i és nagyvázsonyi egészségügyi körök területében is észleltek. A járás többi vidékein, nevezetesen a veszprémi orvosi körben és a Bakonyerdő vidékén e betegség jóformán ismeretlen. A Várpalotán és a környékbeli pusztákon némiképpen halmozódó esetek rendes típusa a febris tertiana. A zirci járásnak jórészt hegyes-erdős tájain sincs egyetlen váltólázas terület. Malaria esetleges jelentkezését itt is csak az épülő Pápa—bánhidi vasút kubikos munkásai között figyelték meg, egyébként azonban az egész vidéken csoportosabb váltóláz-megbetegedések sehol és már igen rég nem fordultak elő, még ott sem, ahol — mint a bakonyszombathelyi kör vizenyős talaján fekvő Bánki és Teleki faluk végén — a csapadékvizek által képződött és egészségügyi' szempontból bizonyára nem közömbös tócsák nagy
