Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Időjóslás mint babona

45

garaboncziás diákokba vetett hitet. Alig lesz az országban magyar ajkú vidék, hol ne látnák olykor-olykor a garabonczást. Megszáll az egyes családokhoz este, s tisztességes módon vacsorát kér. Meg nem eszi azonban sem a fekete tyúk tojását, sem meg nem issza a fekete tehén tejét. A szives vendéglátást meghálálja, a barátságtalan bánásmódot megboszulja, midőn köpenyének egy kanyarítása által záporral és jégesővel veri el a határt.

De ha nem maradt is reánk az ősök időjósló tudománya, ismerjük a jelenét. Tudjuk, hogy Európában nincsen nép, mely ne vetné erős hitét az egyes állatok jóstehetségébe. A művelt íranczia gazda is több hitelt fog adni a leveli békának, mint mr. Marié Davynak, a ki a párizsi meteorologiai intézetet igazgatja. A mi csikósunk megesküdnék a vihar bekövetkeztéről, midőn a ménes «dagadó czimpával» szimatol a szél iránya felé, s a gulyás hitet tenne reá, hogy zivatar lesz, midőn a csorda bogárzani kezd. Egész Németországban el van terjedve a hit, hogy a borz gyertyaszentelőkor oda hagyja odvát, s ha ismét vissza megy oda, hideg, kellemetlen időt várhatni, ellenben kimaradása a hosszas jó időnek előjele. Angliában talán jobban el van terjedve ez a balvélemény, mint máshol. Többek között a nagy Newtonról, kora legelső physikusáról be