Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Időjóslás mint babona

szélnek egy jellemző esetet, mely az angol nép ebbeli felfogására fényt derít. Egy alkalommal sétálni ment a nagy tudós, s útközben avval akarta visszatérésre bírni egy juhász, hogy közelgő zivatart jósolt neki. Az égbolt derült, felhőtlen volt, s Newton ment tovább. De alig egy óra múlt s átázva jött visszája juhászhoz száraz ruhát kérni kölcsön. Megkérdő azonban azt is, hogyan tudta előre megjósolni az időt? «Vezér kosom — úgymond — zivatar előtt mindig a szél felé fordítja hátulját, s én ahhoz tartom magam».

Mondottuk, hogy mily sikamlós a talaj, melyen az inductió, különösen pedig az ellenőrzés nélküli inductió a maga következtetéseit szövi. De minthogy mindenkor kész tények megfigyeléséből veszi kiindulását, a dolog természetében fekszik, hogy olykor következtetései a valót érintik, vagymhhoz közel járnak. Csak hogy igen bajos itt a jó szemet kiválogatni a pelyva közül. Egy általánosabb nézponthoz kell emelkednünk, ha e tekintetben czélt akarunk érni. A tudomány megállapított elveit kell segítségül hívnunk, s azoknak világításába helyezni a kétes tapasztalatokat.

S a tudomány elvei azt mutatják, hogy egy némely tények, melyek az állatok maguktartását illetőleg észlelhetők, nagyon is összhangzásban állanak az idő változásaival. Csakhogy az állatok