Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Időjóslás mint babona
44 egész jövendőt, annak legaprólékosabb titkaival. S jósoltak belőlök talán mindenütt, s minden korban. Az ó-testamentomi könyvek — különösen Mózesé — említést tesznek már a «nézőkről s jövendőmondókról», maga József pedig a kövér és sovány tehenek álmodásából jósolja meg a jövendő évek időjárását. Enéh-nek fiait — a mi nemzeti mythosunk szerint — szarvasünő vezérli el az új házába. Bendegúznak a turul madár jelenik meg Czezumórnál, magát Attilát a költöző gólya veszi rá, hogy Aquileja ostromát abha ne hagyja. Ebből kifolyólag nem is hiányoztak nálunk sem a táltosok, s tisztük nem volt kisebb, mint Bómában az auguroké. Jósoltak minden jövendő dolog fölött, a madarak repüléséből, a leölt barmok beleiből, s a megáldozott állatok füstjéből. Idők folyamán az állatok jósló tehetségeiben vetett hit szűkebb határok közé szorítkozék s a be- léjök vetett bizalmat oda módosítá, hogy az egész jövendőt meg nem mondhatják ugyan, de az időjárást annál jobban. Az ősidőből semmi biztos tudomásunk nem maradt arra nézve, hogy mik voltak az irányadó jelek, s hogy maga a jóslás miként történt. Csak egy érdekes foszlány maradt reánk a régi hit palástjából, az a hit, mely a jóspapokat tovább élteti egész napjainkig mint időjósokat, vagyis inkább időcsinálókat. Értjük a
