Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Időjóslás mint babona
43 nap délutánján eső következett, s kész esküt tenni reá, hogy az ő gyökerének füstje volt az eső okozója. Minden népnek megvoltak a maga idő- csinálói s bizonyos bámulattal nézhetjük a középkornak száz számra menő boszorkányait, kik máglyára mennek, de meg vannak győződve lei- kök mélyében, hogy a vád való, s ők verték el jéggel a határt. Talán őket is egy ilyen tűzre vetett gyökér győzte meg a saját hatalmuk felől'? így szövi a maga következtetéseit a természet fia. így talál minden coincidentiában jelt, melyből a beállandó időt megjósolhatja. S ha az előítélet tanult embert fog el, annál rosszabb, mert az tanulmányai összes tárházát kiüríti a kedvencz rögeszmének érvényt szerzendő. Ezen az úton aztán annyi a jel, többnyire egymással ellenmondó, a mennyi az ember. Jelenleg nem terjeszkedünk ki valamennyire, hanem fel fogjuk említeni azokat, melyek a többinél valamivel nagyobb súlyra tettek szert s általánosabb elismerésnek örvendenek. Összefoglalhatjuk őket három főcsoportba. Az egyik az állatok előérzetébe veti bitét, a második egyes forduló napok jelentőségét állítja fel, a harmadik pedig a csillagoktól teszi függővé az időt. Az állatok maguktartásából való jóslás igen régi s nem pusztán időjóslás. Jósolták belőlök az IÜÉM» j
