Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Időjóslás mint babona
42 keztetéseit, ily módon vonja le a szabályt. A «baculus in angulo, ergo pluit» nem csak a hibás következtetésnek elrettentő példája, de egyszersmind valóságos az életből kiszakított példa, a minőt — különösen a mi épen az időjárást illeti — százat lehetne felhozni, nem egyet. Az embei’ek egy egész halmaz ilyen «biztos jelt» tanúinak egy a mástól, s az önállóbbak még magoktól is adnak hozzájok újakat. Kopp említ p. o. egy mosónőt, ki schwarzwaldi órája ütésének hangjára támaszkodott, midőn az idő változásait megjósolta. És ezek a jelek természetűknél fogva csalé- konyak ugyan, de azért az ember nem oly köny- nyen ábrándul ki irányukban. Mert hát az ember maga is természeténél fogva csalékony. Mikor a jel be nem üt, azt elfelejti száz esetben; mikor egyszer-egyszer talál, azt éveken keresztül felemlegeti. Véletlen összeesésnél fogva kell olykor találnia, s evvel megvan aztán alapítva a reuoromé a legközelebbi összeesésig. Az ember hite kime- ríthetetlennek tetszik e tekintetben. Készebb a saját megfigyeléseinek pontosságát kétségbe vonni, készebb emberfeletti hatalmak beavatkozásához folyamodni, csak hogy a jel csalhatatlan voltát fentarthassa. Sőt olykor odáig megy, hogy a saját maga által okozott jelben vesse hitét. Egyszer véletlenül valamely gyökeret dobott a tűzre s az ♦
