Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Időjóslás mint babona

41

gyak között, miután nem találta azokban, melyeket egymással rokonokúi ismert fel, vagy vélt felismerhetni.

Az ember egy csomó ismert tényből sokféle módon keresheti az új igazságokat, vagy a szabályt, mely ezen tényekben nyilatkozik. De csak a civilisatio embere. A logicai módszerek, láthatatlan finomságú szövevényeikkel, melyekbe belé- kuszálódik olykor a legügyesebb útvezető, csak az ő számára vannak feltalálva. A természet fia, az beéri kevésbbé mesterséges aparatussal, ő beéri rendszerint avval, melyet a mai természet- tudomány is kizárólag használ: az inductióval. Észleli a tüneményeket, megjegyzi magának a körülményeket, melyek mellett azok végbe mentek, s midőn a körülmények ismét mutatkoznak, következtetést von magára a tényre nézve, mely szóban forog. Persze, hogy ez a módja a következtetésnek a mily egyszerű, ép oly hiányos lehet, ha kellőkép nincsen korlátozva a tévedésekkel szemben. Tapasztalja p. o. az észlelő, hogy egynéhányszor esőt hozott a nyugoti szél, vagy hogy tartós szép időben galambjai magasabban röpködtek mint egyébkor, s azt hiszi, hogy a nyugoti szél csalhatlan jele az esőnek, s a magasban röpködő galambok a tartós szép időt valami természettől beléjök oltott előérzet folytán jelezik.

A természet fia ezen az viton szövi az ő követ