Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Hulló csillagok

31

által, a megmaradott rész még mindig óriásilag nagy ahhoz, hogy minden testet megolvaszszon, az életnek minden csíráját megemészsze.

Azt a szerepet, hogy a kietlen világokra ők hintik az élet magvait, nem tulajdoníthatjuk nekik. De igenis ellátogatnak egyik világból a másikba. A kérdés, hogy honnan kerülnek hozzánk, sokáig foglalkoztatta az ember kutató eszét. Tudományos alapon nem lehetett a megfejtést megközelíteni előbb, csak akkor, midőn némi szabályszerűséget lehetett kimutatni hullásukban. Akármily rendetlennek, szabálytalannak tessék is hullásuk, nyilatkozik benne némi törvény. Mindenekelőtt azt veszszük észre, hogy azok a pályák, melyeket az egy este aláhullott darabok

leírnak, meghosszabbítva egy pontban futnak /

össze. Úgy tetszik, mintha valamennyi hulló csillag egy azon estén ugyanabból a pontból indúlt volna ki, s úgy szóródtak volna el küllő-alakúlag.

De észreveszszük azt is, hogy vannak bizonyos időpontok, a midőn rendkívüli nagy számban hullanak alá. Kégen ismeretes, hogy augusztusban és novemberben van egy-egy időpont, a mikor szokottnál nagyobb számban észlelhetjük hullásukat.

Ezen és más tapasztalatok úgy tüntették föl a meteorokat, mint a melyek bizonyos lazán ösz- szefüggő rajokat képeznek. Szervi kapcsolat nem