Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Hulló csillagok

28

gyorsuló sebességgel megy végbe. Midőn odáig érnek, a hol a föld levegője mái’ érezhetőleg sűrű közeg, a sebesség akkora lehet, bogy több mér- földnyi útat írhatnak le vele minden másodperez alatt. Egész felületükön érintkezésbe jönnek a levegővel, mely ellent áll nekik. Súrlódás áll elő anyaguk és a levegő között, mely annál nagyobb, mennél nagyobb a haladásuk, mentői közelebb jönnek a föld fölületéhez. A súrlódás által pedig mindig meleg fejlődik, magoknak ezen aláhulló köveknek az anyaga is megmelegszik. Megtüze- sednek egész fölületükön, anyaguk, mely rendesen vasból áll, izzóvá válik, világítani kezd. Föliilete egészen elég, lehámlik. Azért egy pillanatig fénylő csík látszik e helyen, a merre a csillag aláfutott.

Ha kicsi volt a tömeg, akkor az égés által egészen megemésztődik, mielőtt elérte volna a föld színét. A legtöbb hulló csillag ilyen véget ér. Xem hull alá belőlük semmi, elporlanak, elsziporkáznak még főn a levegőben. De vannak nagyobb darabok is, meHekből marad valami, s melyeknek töredékeit megtaláljuk a földön, mikor aláhullottak.

Ezeknek a daraboknak a vizsgálása igen érdekes tanulmányt nyújt. Mint említettük, leginkább vas, még pedig az úgynevezett meteorvas képezi fő alkotó részüket, de más is található bennök. A legújabb időben oly példányok is kerültek fölszínre, — legelsőbb egy darab, mely Kábán, Deb-