Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Helyünk a mindenségben
útszéli pocsolya ázalagjának, vagy a tó halának álláspontjára helyezkedni. 0 nem ismer más életet, mint a pocsolya területén belől esőt, s elpusz- túl ha innen kilép, ha a vízből levegőre kerül. De azért a vizen kívül is létezik élet, mi magunk a levegőn jól érezzük magunkat. Ne gondoljuk azért, mert mi csak ebben a levegőben tudunk élni, hogy e levegőn kívül élet nem lehetséges. Ott is élhetnek lények, talán jelesebb szellemi tehetségekkel felruházva, mint mi magunk. Ezek a lények mint kicsi pontot, mint elenyésző csillagot látják a napot. Akkorának mint mi az ő csillagukat, némelyek akkorának sem, s vannak égitestek, melyekről kicsiny voltánál fogva maga a nap sem látható. A földet pedig, mely körülötte kering, egy álló csillagról sem látni soha. Annál kevésbbé annak lényeit, magát az embert, ki néhány ezeréves ittlakása után ha egyszer elenyésznék, nyomot sem hagyna maga után, hirdetni a dicsőséget, melylyel keble oly teljes teli. Bizony szerényke kis hely jutott számunkra a mindenségben. Por es chomuv wogmuc. Semmi vagyunk.
