Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Örök mozgás

ÖRÖK MOZGÁS.

Keresem a csendet, a nyugalmat. Vágyom feltalálni egy helyet, hová az élet zakatoló zaja el nem hatol, egy lényt, melyet ez az őrült rohanás magával nem ragad, egy picziny rovart, mely nem tudja, hogy mi az a létért való küzdelem, egy fűszálat, egy kavicsot, mely bár egy perezre is ne érezze, hogy létezik mozgás, s megmutassa nekem, hogy van teljes nyugalom.

Kint járok erdőn, mezőn, emberlakta helyektől távol, remélve, hogy az elhagyott természet teljesítendi vágyómat. De a levél zizeg, az ág hajlik, a patak csörög . . . azt a teljes nyugalmat nem lelem. Talán mégis! íme egy hónapja, hogy e helyet utolszor fölkerestem, s ez a kagyló a patak fövenyében mintha ott volna ma is, mint a minap. Igen bizony, ettől a kiálló kőtől ép egy arasznyira feküdt a part felé, abban az állásban, melyben most; nem változtatott helyzetén leg-