Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Helyünk a mindenségben

9

keresztül az eget, ezt a kicsi fekete foltot nem találják sehol. Az ottani lakók csak csillagászaik elbeszéléséből tudják, hogy ilyen kicsi bolygó — ez a föld — létezik, de nem bírják elgondolni, hogy rajta, oly közel a Nap sugaraihoz, lakhassák is valaki.

De a míg mi csak egy kis homályos foltocska vagyunk az Uranus vagy Neptun egén, semmi, épenséggel semmi vagyunk az álló csillagok számára. Onnan nem látnak minket soha, ott nincs tudomásuk róla, hogy a föld létezik. Azok számára kisebbek vagyunk mint a porszem, mely a napsugárban tánczol, mert mi ezt a porszemet látjuk, tudjuk róla, hogy létezik, onnan pedig a mi földünket nem látják, nem tudják róla, hogy létezik, s nem is fogják megtudni soha.

Az állócsillagok alkotják az égnek testeit, kivéve azt a néhány bolygót, melyet imént említettünk. Szabad szemmel is összeolvashatunk ilyet vagy ötezeret, pedig csak az ötöd, legföljebb a hatodrendűeket láthatjuk. De ha a távcsövet veszsziik segítségül, akkor az ég egyszerre mond- hatatlan mértékben benépesedik. Mentöl nagyobb a cső ereje, annál kisebbrangú s számosabb csillaggal látjuk behintve a mennyboltozatot. Csak tizenegyedrangú csillag van néhány százezer, az alkalmazni szokott legnagyobb nagyítás mellett míg a tizenbarmadrendüeket is látjuk, melyek