Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Helyünk a mindenségben

Az égitestek közűi csak néhánynak tudjuk meghatározni igazi nagyságát, igazi távolát. Jóformán csak a mi naprendszerünk néhány bolygójáról beszélhetünk ebben a tekintetben. A mi holdunk, a Merkur, a Yenus, a Mars azok az égitestek, melyeknek nagyságával a földé vetekszik, a Jupiter, a Saturnus, az Uranus, a Neptun és a Nap azok, melyeknek tömegével a mi földünk tömege összemérhető. Ezek közül az égitestek közűi néhánynak ismerjük viszonyait is. Párhuzamba állíthatjuk azokat a mieinkkel. S a párhuzamba állítás eredménye az leend, hogy azok az életnek ép oly biztos, ép oly jó tanyájáúl szolgálhatnak, mint akár a föld maga.

A Merkur közelebb esik ugyan a Naphoz, mint a föld, a hőség rajta nagyobb, de sarkai felé alig lesz oly nagy a melegség, mint a mi aequatorunk vidékein, a hol pedig a néger olyan jól érzi magát. A Yenuson is nagyobb valamivel a meleg, de az temperálva lesz alkalmasint azon óriási nagy hegyek által, melyek ezen csillagzat fölületét elborítják. A mi magas hegyeink ormairól iszen még az aequator alatt sem olvad le soha a hó. A Marson ellenben a temperatura valamivel hűvösebb, de nem oly hűvös, mint a mi sarkvidékeinken, a hová eljárogatnak czet- és fókavadászaink, s a hol otthon érezi magát az eszkimó.

Mind olyan tanyái lehetnek ezek az életnek,