Hirschler Ágoston dr.: A gyomor szervi betgségei (Budapest, 1896)
Gyomorrák
Gyomorrák 145 A gyomorrákot rendesen bélzavarok kisérik, melyek vagy székrekedés vagy ezzel váltakozó hasmenések alakjában nyilvánulnak. mely utóbbiak a bél nyálkahártyájának a bomlott gyomor- tartalom okozta izgatása által feltételezettek. A bélsárban a gyomor és bél között létrejött sipolyképződés esetében emésztetlen ételmaradékok lehetnek jelen (lienteria), nemritkán a bélsárban a gyomorból származó kisebb-nagyobb mennyiségű vér található. A vizelet rendesen kevesbedett, tömör, gyengén savanyú, közömbös vagy lúgos kémhatású, rendesen igen sok indicánt tartalmaz (Senator). Rommelaire 52, Thiriar 53, Kirmisson 54 szerint a vizelet légenytartalma tetemesen kevesbedett, aminek a gyomorrákra jellegző diagnostikai jelentőséget tulajdonítottak, amit azonban későbbi vizsgálatok nem igazoltak. Müller Frigyes55 és Klemperer56 a rákra jellegzetesnek találták a fokozott fehérjekiválasztást, mely egyes esetekben a tápfelvételtől független és a szövetfehérjének szétesésére utal. A vizeletben Jaksch 57 aceton, Klemperer58 0x3- vajsav, Maixner59 pepton jelenlétét mutatták ki. A betegek hőmérséke túlnyomókig normális vagy subnor- mális fokon áll; elég gyakran észlelhetők azonban lázas hőemelkedések, melyek mindennemű szövődmény hiányában legnagyobb valószínűséggel a rákos újképletből származó toxicus anyagoknak felszívódásából származnak s majd rendetlen menetüek. 39 40°-ig terjedők, majd kifejezetten félbenhagyó jelleget mutatnak (Hampeln 60, Devic és Chatin 61). Kórle folyót s. A gyomorrák rendesen idült lefolyású szokott lenni; szerfelett ritkák azon észleletek, melyekben a betegség rövid tartamú, sőt egyes esetekben heveny, gyors lefolyású (carcinoma acutum), nehány hét vagy hónap alatt halálosan végződő: Schweppe 62 az irodalomból 21 gyors lefolyású esetet tudott összegyűjteni; ő maga egy 20 hét alatt lethalisan végződött esetet észlelt, Boas 68 egy 5 hét alatt halálossá vált esetet közöl. Bponton mint legrövidebb tartamot egy hónapot említ; átlag 1—2, igen ritkán 3 évre terjedő lefolyás az, melylyel leggyakrabban találkozunk, ámbár a betegség tartamának megítélése azon körülmény folytán, hogy kezdeti stádiumának felismerése gyakran hosszú ideig kétséges marad, nem csekély nehézségekbe ütközhetik. Fiatal egyéneknél, úgyszintén a gyomor szájadékain előforduló rákos újképleteknél a betegség rendesen gyorsabb