Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A rómaiak orvostudománya
GALENOS KÓRTANA. 215 szervek és működések célszerűségét kereste. A szervezet működésében isteni rendelkezést látott s ennek megfelelően azt tartotta, hogy a lélek szabályozza a test különböző működéseit, amelyeknek központja az agyban, szívben és a májban van. Gyógytanának előterében a humoralpatológia helyezkedik el az életnedvek discrasia tanával, amely szerint az életnedvek úgy qualitativ, mint quantitativ megváltozásai okozhatnak betegségeket. Távol keleti útjain nyert behatásra a szerveket hidegség és melegség szerint csoportosítja. Ép így a gyógyszerek hatását is, melyek révén igyekszik a kívánt hatást elérni. A pneuma-tant, — amely azt hirdette, hogy a pneuma a szívből a vérrel az erek útján a szervezet minden részébe elkerül és ott a nedvek felett állva fejti ki uralkodó működését az életműködésre, — Galenos építette ki tovább. Szerinte a cardinalís nedveknek nem egy, hanem két tulajdonságuk van. Pl. a vér nedves és meleg, az epe meleg és száraz stb. Ezáltal lehetővé vált bizonyos vonatkozások közti rokon jelenségeket megmagyarázni. Csodálatos módon az élet központját megtagadta a szívtől — amint azt addig tartották — és a májba helyezte át, hivatkozva arra, hogy az embrióban hamarabb fejlődik ki a máj, mint a szív és hogy a bélből felszívódott táplálék a portaereken át előbb a májhoz jut, ahol mint vér pneumát vesz magához és csak ezután jut el a szívbe- Kiemelte azt is, hogy vannak betegségek, melyeket a szövetek vagy szervek megváltozása hoz létre. Behatóan foglalkozott a fertőző betegségekkel, gyomor- és bélbetegségekkel, ícterussal, haematuriával, epílepsiával, vesebajokkal, a különböző kövekkel. Felismerte a tüdőgümőkór fertőző voltát és annak három alakját különböztette meg. A bélbetegségeket különböző csoportba osztotta. Ismerte a máj, lép és vesebetegségeket, a cukorbetegséget, az agy és idegrendszer betegségei közül a psychozisokat, epi- lepsiát, hysteriát, az agyvérzést és a bénulásokat. A gyógykezelésben a természet erőit igyekezett alátámasztani a beteg egyéniségének figyelembevételével, alkalmazkodva a betegség lefolyásához. A gyógyítás mellett törekedett a betegség elkerülésére. A beteget illetőleg súlyt helyezett a beteg fájdalmainak csökkentésére. Ismerte a kiimák hatását, pl. a tüdőbajosokat Egyiptomba küldte, másokat magaslati helyre. Bizonyos betegségeknél tornát, evezést ajánlott. Alkalmas esetekben súlyt helyezett az anyagcserére. A gyógyszerrendelésnél figyelembe vette azok hatását, kelet és nyugat gyógyszerkincsének értékes anyagát. Az ellentétes hatású gyógyszereket előszeretettel alkalmazta. Láznál a hűtéssel ható gyógyszereket, fájdalomnál a csillapítókat stb. Felhasználta a szuggesztiv hatást is. Azokat a hézagokat, amelyek az ő természettudományi és tapasztalati tudása között maradtak spekulációval töltötte ki, amely a platói és aristotelesi tanokból származott. Ily módon az orvostudományt oly egységes formába öntötte, hogy azt évszázadokon keresztül megtámadhatatlannak tartották és csak Paracelsus merte a gyenge
