Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A görögök orvostudománya
162 A KOS-I ISKOLA. Belgyógyászat Gyógykezelés. Tudta, hogy az elmebajoknál lényeges szerepet játszik az öröklési tényező. Megkülönböztette a dühösségi állapotokat, a melankóliát, és a demenciát. Tanítványa, Asklepiades azt tanácsolta, hogy a betegre kell hagyni téves gondolkozásának helyesbítését. E célból helytelenül olvastatott fel előtte. Gyógykezelésre a zenét, fürdőt és érvágást ajánlotta. Az epilepsiát az agy megbetegedésének tartotta. Szerinte úgy jön létre, hogy az agyban felgyűlik a nyák. Ezt a bajt hasonlítja a juhoknál előforduló kergekórhoz, ,,amikor az agyban bűzös folyadék található.“ Meglepő a Hippokrates magasan fejlett diagnosztikai művészete. A haldokló arcának leírása a „Facies Hippokratica“ éles megfigyelésre mutat és ma is használt diagnosztikus jel. A kórisme felállításánál a tapintáson, érzékenységen, kopogtatáson es hallgatódzáson kívül vizsgálta a váladékokat is, azoknak színe, szaga és íze szerint. A mellkasi szervek közül a szív működését nem vizsgálta, mivel azt gondolta, hogy a szív nem betegedhet meg. A tüdők felett a hallgatódzásnál talált zörejeket és kopogtatási hangváltozásokat figyelembe vette. A tüdővészt találóan írta le. Tudta, hogy a betegnek milyen a habitusa, hogyan légzik, sőt a dobverő újjakat is ismerte. Megkülönböztette az idült alakot a hevenytől és a tüdőtuberkulózist a meli- hártyagyúlladástól. A mellhártyagyúlladások között külön írja le a tüdőgyúlladás után keletkezett pleuritiseket. Alkalmazta a mellkaspakolást, sőt a mellkas szúrcsapolását is. Ismerte a pneu- mothoraxot, melyre bizonyság, hogy a loccsanás tünetét ma is Succussio Hippokratis-nak nevezzük. Ismeretes volt előtte az alkoholnak a májra való káros hatása s az azután bekövetkező májzsugorodás. A máj betegségek közül a sárgaságot és az echí- nococcust is leírta. Hippokrates a csúzt, polyarthritist és a kösz- vényt még egy kórformának tartotta. A vesebajokat nem választotta külön. Azokat egységes megbetegedésnek tartotta. Diureti- cus szernek alkalmazta a kőris bogár-port, spárgát, tengeri hagymát, vesebajosaknál a vese kímélésére, izzasztó kúrát rendelt. A betegség lefolyása alapján prognózist is mondott, aminél tekintetbe vette a lélegzést, általános közérzetet, izza- dást, alvást, stb. (Természetesen kórbonctani tudás hiányában sok betegség képe elmosódott volt Hippokratesnél.) A gyógykezelésben két elvet tartott szemelőtt: 1.) az orvosnak arra kell törekednie, hogy alátámassza a természet erőit a betegség legyőzésében. 2.) ha az orvos nem tud használni, legalább ne ártson. E rendelkezéseinek jelentőségét csak akkor foghatjuk fel, ha tekintetbe vesszük, hogy korában a gyógyszereknek és mérgeknek hatását nem ismerték kellőleg, azok adagolási módja sem volt kidolgozva. Ilyen körülmények között a hippokratesi törvény óvatosságra intette az orvosokat gyógyszerrendelésükben és útmutatásul szolgált arra, hogy a beteg individualitását tekintetbe vegyék. Hippokrates pontos tanácsokat adott a terápiára és annak technikájára. Oly pontosan írta le a célszerű diétát, a fizikális gyógymódokat, az életmód szabályozását, az alvásról való gondoskodást, illetve pihenést, a mozgást, hogy helyesen
