Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
II. rész. Az Izlám vallású népek (arabok) orvostudománya Kr. u. 600-1500-ig - Az Izlám népek orvostudománya - Belgyógyászata, sebészete
A XII. SZÁZAD ARAB ORVOSTUDOMÁNYA. 65 megengedte az ember lerajzolását. (így ők primitiv anatómiai rajzokkal mutatták be és magyarázták az ember bonctani viszonyait.) Avicennának csaknem kortársa volt Abul Kasim, aki Cordo- vában működött és sebészeti műtéti ábrázolásaival a spanyolországi arab orvostudomány sebészeti részére volt kihatással. A könyv megírásánál és illusztrálásánál saját tapasztalatait használta fel, lerajzolt műszerei a későbbi korokban is például szolgáltak. Műve három kötetben jelent meg ,,A1-Tasríf“ címen. A könyv sebészeti részlete kitűnően van megírva és Aiginai Paulos hatását mutatja. Főleg műtéti eljárásokkal foglalkozik benne. A hassérülések, medence- és láb-betegségek műtétéinél a Tren- delenburg-helyzet alkalmazását ajánlotta. Az amputációkat lehetőleg a térd, illetve könyök alatt végezte az elvérzés elkerülése céljából. Alkalmazta a kauterizációt, leírta a kövek eltávolítására végzett műtéteket és a kövek törésére szolgáló eszközöket. Behatóan foglalkozott a sebkezeléssel, az amputációval, a törésekkel, ficamokkal valamint azok kezelésével. Tárgyalta az idegsérülésekkel járó paralysiseket stb. Könyve sokáig tankönyv- vül szolgált a nyugateurópai népeknél a sebészet megtanulására (a XVII. századig.) Maimonides Rabbi a XII. század végén rövid orvostudományi könyvet írt Saladin szultán saját használatára. Könyvei közül kitűnt toxikológiája. A XII. század legnagyobb arab orvosai a nyugati kalifátus- ból kerültek ki. Közülük kiemelkedik Avenzoar (1113—1162), aki a gyakorlati orvostannak volt nagy mestere. A kórházakban és betegágynál gyűjtött hatalmas tapasztalatát az „Al-Taísir“ című könyvében írta le, mely nem elméletekkel foglalkozik, hanem benne a betegségek kórképei vannak megírva világosan, áttekinthetően. Munkájában felhasználta az antik szerzők műveit, de belőle saját megfigyelései is kiviláglanak. Avenzoár volt a parazita első leírója, aki felfedezte a scabies okozóját. Egyéb dolgozatai a pericarditis, a mediastinális abscessus,, a pharingealis paralysis és a középfül gyulladásairól szóltak. Súlyos esetekben ajánlotta a betegnek csővel való mesterséges táplálását, illetve a tápláló beöntéseket. (Állati hólyagba kötött ezüst csövön át.) Behatóan foglalkozott a sebészettel* de azt lényegesen nem vitte előbbre. Kortársa volt a kordovai Averroés (1126—1198). Felvilágosodottsága révén a sebészetben, de főleg a szülészetben tevékenykedett, amely működését a szülészet című fejezetben fogjuk látni. Ő tekinthető a középkor legnagyobb természetbölcselőjének. Bár filozófiája Aristoteles nyomdokain haladt, sok önállóságot mutatott fel. Orvosi működése felölelte korának tudását, de azt nem vitte előbbre. Az ő korában lépett fel az araboknál a vallási türelmetlenség, mely sokat ártott az arab orvostudománynak. Ő is menekülni volt kénytelen a halhatatlanság tanának tagadása miatt. Hosszasan volt börtönben ellenségei intrikái miatt és kiszabadulása után is csak egy Kordova melletti zsidó faluban telepedhetett le. Ekkor írta Abul Kasim. Avenzoár. Averroes.
