Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
II. rész. Az Izlám vallású népek (arabok) orvostudománya Kr. u. 600-1500-ig - Az Izlám népek orvostudománya - Belgyógyászata, sebészete
58 AVII—X. SZÁZAD ARAB ORVOSTUDOMÁNYA. tett, akár Alexandriából, akár Jeruzsálemből vagy Szíriából jutott el hozzájuk. A későbbi időkben az indiai és perzsa, valamint mezopotámiai orvostudomány is megtermékenyítően hatott felfogásukra. Az arab orvostudomány továbbfejlődésére legnagyobb hatással Aiginai Paulos volt, akinek nagy tudása az egyénisége megadta az irányt a görög orvostudomány szellemében való továbbfejlődésre. Az arabok csodálatos gyorsan tették magukévá az elfoglalt kultúrterületek műveltségét, orvostudományát. Nordenskiöld a japánokhoz hasonlítja őket e téren. Az izlám szent könyve a Korán egy ideig akadályt képezett a tudomány számára, mivel az volt az egyházi nézet, hogy Mohamed szent könyve mindazt tartalmazza, amire az embernek szüksége van, egyéb tanok pedig ártalmára vannak az igazhívő muzulmánnak. E kérdést azzal hidalták át az arab tudósok, hogy tudományukat az antik írók kommentálásaiban fektették le, így tulajdonképen a kommentálásokban gyakran önálló nézeteiket írták meg. A Kr. u. VII. században, amikor elfoglalták az ókori orvostudomány empo- riumát Alexandriát és amikor meghódították Mezopotámiát, Perzsiát és Indiát, megismerkedtek az ottani népek orvostudományával is. A tudományszomjas arabok a keleti népek és görögök orvostudományát hamarosan nemcsak elsajátították, de abba arab szellemet is vittek be. A VIII. században egymásután létesítik a tudós iskolákat Perzsiától Spanyolországig. Pl. a bas- rai, a samarkandi, az ispahani, alexandriai, karthagói, marokkói, fezi, sevillai, toledoi, cordovai iskolákat, mint legnevezetesebbeket. Úgy ezekben, mint a tcbbi iskolában arabokon kívül indus, perzsa, szír és zsidó orvosokat alkalmaztak. Amíg önálló orvosi müveik még nem voltak, az antik írók, köztük elsősorban a görögök munkáit fordították arabra. A IX. században már önállóan dolgozták át a szöveget, (pl. id. Mesué) és írtak tankönyveket orvosaik részére. Manka az indus orvos ,,A méreg“-ről értekezett. Mesué a kőmetszésről és egyéb betegségekről írt könyvet. Majdnem mindenik arab orvos részletesen foglalkozott a gyógyszerekkel,mivel az alkémiának ebben az idejében általában nagy súlyt helyeztek a g|/ógyszerismeretre. a gyógyszerek adagolására, mely utóbbit matematikai formulákba igyekeztek foglalni. (Alkindi.) A gyógyszeradagolás matematikai formuláinak elkészítésén Serapion fáradozott. Munkáit a későbbi középkorban is használták, sőt a nyugati népek latinra fordították le. A X. században az egyiptomi Isaac Judeus a lázról és vizelet-diagnosztikáról írt könyvet, mely fordításban a nyugati népek orvosai között is elterjedt. A tulajdonképení orvostudomány legelső nagymestere az araboknál Rhazes volt, ki a betegágynál szerzett tapasztalatokat egyesítette Galenos tanaival, a hippok- ratizmus előnyével s betegei gyógyulását a gazdag arab gyógyszerkincs felhasználásával igyekezett elérni. Felismerte a fényhatására bekövetkező pupillareflexet stb. Kétszáz dolgozata messze elvitte hírét Bagdadból. A himlőről és kanyaróról írt Mesué. Alkindi. Rhazes.
