Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
V. rész. A késői középkor orvostudománya 1300-1500-ig - Orvostudomány a Vegyesházi királyok alatt
SZÜLÉSZET HAZÁNKBAN A XIV—XV. SZÁZADBAN. 291 tevékenység alacsony nívón mozgott. A legmagasabb körökben is gyakori volt a gyermekágyiláz. Abban halt meg Mátyás első felesége Podiebrad Katalin. A fényes esküvő 1463 május 1-én volt és 1464 januárjában úgy a királyné, mint koraszülött leánya meghaltak. Ebből az időből maradt fenn a csegöldi oltárkép (Szat- már megye), mely Szűz Máriát és Szent Erzsébetet terhes állapotban ábrázolja (az ismeretlen szerzőtől származott kép az esztergomi primási képtár tulajdonát képezi.) A szülés körüli segítésre a kassai dóm főoltárának szárnyképe nyújt kis támpontot. Ezen látható, hogy a bába feltartja az éppen megszületett Szent Erzsébetet. Mellette a használt víztartó edény a mozsdótál és a törülköző látható. A művész kb. 250 évvel később ábrázolta az 1207-ben végbement szülést, természetesen a XV. század szokása szerint. A szülés körüli eljárás ugyanaz lehetett, mint az előző századokban, de szerepelt mellette még mindig a babona is. Még maga a felvilágosult Mátyás és művelt felesége Beatrix sem voltak mentesek a babonától. Beatrix ugyanis férjhezmenetele után abortuson esett át Orsino 1!)!).ábra. Szent Erzsébet születése. A kassai dóm főoltárán. XV. század. (Díváid után).