Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
IV. rész. A skolasztikus orvostudomány 1000-1300-ig - A nyugateurópai népek orvostudománya - A salernoi egyetem orvostudománya
SALERNÓI EGYETEM. 145 összeköttetés adta meg a lehetőséget arra, hogy Salerno papjai a latin és görög szerzők műveiből újíthassák fel tudásukat. Ez a klasszikus hatás látszik meg a salernoi orvostudományon egészen Afrikai Konstantin fellépéséig. Ilyen külső és belső körülmények folytán lett középpontja Salerno az orvostudománynak. A tudományt szolgálta az is, hogy a, pa,porvosok mellett civilorvosok is tanították a medicinát a kispapoknak, akik ilyenformán kellő tudással jutottak el Európa kolostoraiba és váltak apostolaivá a salernoi orvosi tudásnak. Joggal nevezte tehát a város magát ,,Civitas Hippocratica“-nak. Salerno egyik legrégibb mestere Gariopontus volt, aki ,,Passionarius“ címen 1026 körül írt kompendiumot a gyakorlati gyógytanból, valamint „Tractatus de febribus“ címen tárgyalta a lázas esetek kezelési módját. Művei a szerzetesek révén Euró- paszerte elterjedtek, minek bizonyságául szolgál a Cambridge- ben magmaradt kézirat. Kortársa volt Petroncellus, aki gyakorlati könyvét „Practica“ címen adta ki 1035-ben, amelyet igen hamar lefordítottak angolra is. (Összehasonlításúl említem meg, hogy ezek idejében működött az araboknál Bagdadban a nagy Avicenna, Cordovában Abul Kasim.) 1050 körül adta ki Copho „Ars Medendi“ című munkáját, amely gyógytannal és kortannal foglalkozott. Nagyobb jelentőségű volt „Anatómia porci“ című könyve, amely a disznó bonctanát tartalmazta tájbonctani, sőt kórbonctani megjegyzésekkel egyetemben. E munka indította meg a középkorban a bonctan iránti érdeklődést, amelyet előtte csak az antik írók műveiből ismertek, utána azonban disznókon gyakoroltak, közel 500 éven keresztül, ami már lényeges haladást jelentett az előző elméleti tudáshoz képest. Copho gyógyszertana nem jelentett nagyobb fontosságot korában, mivel az orvostudomány irodalmi művelésének kezdetén a legtöbb szerző írt gyógyszertani könyvet. Ebben az időben fordította le I. Alfanus salernoi érsek Nemesios püspöknek 380- ban írt görög művét latinra: „Az emberi természetről,“ amely lökést adott a természettudomány iránti érdeklődésre. A fenti önálló szerzőkön kívü találkozunk e korban fordításokkal is, amelyek Athenaios, Trallesi Sándor és mások műveit tették hozzáférhetővé a latin nyelven beszélők számára. A salernoi iskolában, illetve kórházban az ápolást nők végezték. Idők folyamán beletanultak orvosi kérdésekbe, úgyhogy közülük a kiválóbbakat orvosnőnek címezték. Emlékünk maradt fent Trotula és Ábellá nevű orvosnőkről, akik az iskolában még elő is adtak. Álalában a középkorban, ápoláson kívül, leginkább szülészettel és némelykor sebkezeléssel foglalkoztak a nők, de nem voltak képzett orvosok, mivel az orvosi előadásokra nem járhattak. Ábellá orvosnő a „fekete epéről“ és az emberi ondó természetérő írt verses könyvecskét. Trotula orvosnő, Platearius felesége, szülészeti és nőgyógyászati kérdéseket tárgyalt munkájában, amely úgy tekinthető, mint előadásainak kivonata. Róla a szülészet keretében lesz szó. Gariopontus. Copho. Trotula.
