Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
252 V. A II. RATIÓTÓL (1806) 1848 MÁRCIUSÁIG. ki az egyes tanárokra és a dékánra. S míg egyfelől még erősen hangsúlyozza a Ratio az egyetem egyedüli rendeltetéseként a derék és erkölcsös polgárok („probi, beneque morati cives“) nevelését, több helyütt — de szinte aggódva, hogy nem kerül-e szembe a hivatalos állásponttal — a tudomány mívelésének kívánatos voltáról beszél. Helyes célokat bátortalanul érintő megnyilatkozások ezek, melyek azoknak is dicséretére válnak, akik azokat a Ratio szövegébe mintegy becsempészték, azoknak is, kik azokat benne meghagyták s nem törölték. Bátorítólag hathatott, hogy Bécsben is ingadozni kezdenek. Egy 1805 júl. 12-ikén kelt legfelsőbb kézirat elvül mondta ki, hogy a jövőben az eddiginél magasabb és bővebb szellemi kiképzést kell az egyetemi tanulóságnak nyújtani, de már az 1813 jún. 8-ikán kelt legfelsőbb elhatározás ismét csak a régi húrokat pengeti: „egyes tanárok túlmessze mennek buzgalmukban, miért is figyelmeztetni kell őket, hogy a tanítás célja nem az és nem is lehet az, hogy tudósokat képezzen ki.4 Európa egyéb részeiben sem alakult még ki az egységes felfogás, mert míg egyfelől Napokon is 1808-ban megbízható, jól használható hivatalnokok képzését jelölte meg az egyetem egyedüli hivatásának s ezek orvosi facultásait szakiskolákká alakította át, a tudományos kutatást a párisi orvosi akadémiára bízván, — addig ugyanabban az időben a porosz tanügy élén Humboldt Vilmos nem hivatalnokokat, hanem önálló gondolkodású, a tanszabadság éltető légkörében mozgó tudósokat kívánt elhelyezni az egyetemi tanszékekben s nem rajta múlt, hanem a napóleoni háborúkat követő idők politikai viszonyainak a visszahatásán, hogy Németországban az orvosi és a természettudományok mezején három évtizeden át csak virágok, az exact tudományokat táplálni nem képes Schelling-féle természetbölcselet! irányzat eszmevirágai nyílhattak. Az ügy érdekét szolgáló újítást jelentett a II. Ratio 161. §-ában körülírt módja a tanszékek betöltésének. A régi rendelkezés, mely azt kizárólag pályázáshoz kötötte, nem vált be s célirányosabbnak látszott, hogy egyes kiváló egyének megnyerése érdekében a meghívás útján való tanszékbetöltés lehetősége is számításba vétessék. A szóbanforgó 161. §. egyébként 4 Kink i. m. I. 602, 606.
