Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
A BEKEBELEZETT KÜLSŐ DOCTOROK COLLEGIUMA. 25I 1810-ben ismét új tanulmányi rend léptettetett életbe. Jegyezzük meg azonban mindjárt itt, hogy az 1804. évi tanulmányi rend volt és maradt meg alapnak továbbra is, s azon később már nem változtattak, csak toldottak, időről-időre, a kiképzés felmerülő új igényei szerint 1810, 1813, 1818 s 1833-ban.3 Ha ezekután méltató szemmel tekintünk végig a Ratióról elmondottakon, mindenekelőtt az egyetem szervezete az, mely megkapja a figyelmünket. Az egyetemi magistratus fölé helyezett egyetemi tanácsról (senatus) s a kormányzat érdekeit képviselő kari igazgatókról nincs többé szó s amennyiben ezeknek a jogköre a dékánokra szállt át s a magistratus elnökségét az ugyancsak a karok által választott rector töltötte be: az egyetem most már maga kormányozta magát, autonómiájának teljes birtokába jutott, még az egyetemi vagyon tekintetében is, amelyet maga a Ratio is, de már azt megelőzőleg az 1802 jan. 23-ikán kelt királyi legfelsőbb elhatározás is az egyetem kezelésébe visszaadott. Az egyetem elnöke az egész közoktatás- ügy kinevezett feje volt, aki jogait és kötelességeit magának az uralkodónak a nevében gyakorolta. Mint a kart kiegészítő testület jelenik meg a II. Ratió- ban a bekebelezett külső doctorok társulata, a collegium doctorum, melynek tagjai rectorrá és dékánná választhatók voltak. Egyelőre ugyan nem került a sor a nem belső kari tagoknak e tisztségekre való megválasztására, de egy évtizeddel később Stifft báró ellenmondást nem tűrőleg facultativ megválaszt- hatásukat a tanárokat imperative mellőző megválasztandó- ságuknak állította oda. A későbbiek folyamán végig keilend kísérnünk a belső és külső kari tagok ama áldatlan harcát- háborúságát, mely e kérdés mikénti kezelése körül hosszú időn át, még Eötvös József báró második ministerségéig is eltartott. Egészen különösen fest az az ellentét is, melyet a Ratio az egyetemi tanár és az egyetemi tanári pálya közt állít fel. Szebb, melegebb apológiát alig olvashatunk, mint azt, melyet a tanári hivatásról s annak fennköltségéről olvashatunk benne. Ezzel szemben lépten-nyomon ott vannak a 20 és 50 forintos bírságolások, melyeket a Ratio minden hibáért vagy tévedésért ró * Kink i. m. I. 609.
