Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
248 V. A II. RATIÓTÓL (1806) 1848 MÁRCIUSÁIG. a tanár készüljön az előadására, mert bármennyire képzett is, az előzetes szellemi elmélyedés útján új érveket és példákat fedez fel s mindent tisztábban lát maga előtt kibontakozni. Hassa át a tanár lelkét a tudat, hogy a reája bízott ifjakból nem tudósokat, hanem derék és erkölcsös polgárokat kell nevelnie s ezért méltatlanul gondolkoznék, ha a tanítással kimerítettnek tekintené a kötelességeit s ha nem törődnék az ifjúság erkölcseivel és fegyelmezésével. Helytelenítendő az az oktatás, amelynél a tanulók a tanár magyarázatait leírni kénytelenek. E hiba elkerülése végett szükséges, hogy a tanár gyakrabban tegyen velük próbát, vájjon mindent jól meg- értettek-e? s ha szükséges, ismételje meg velük az előadottakat. A tanulóknak megengedtetett, hogy tanáraik elé járulva az előadottak felől felvilágosítást kérjenek. A hallgatók előmeneteléről a tanárnak jegyzéket kellett vezetnie, minden kikérdezés után bejegyezve a kiérdemelt osztályzatot. A Ratio az ügyhöz méltó komolysággal és körültekintéssel, az addigi tapasztalatok felhasználásával újra szabályozta a tanszékbetöltés módját. A múltba visszapillantva ugyanis beigazoltnak látta azt, hogy a pályázás módja könnyen juttatott közepes embereket a tanári hivatalokba érdemes férfiak mellőzésével, akik a pályázás eredményének koczkajátékszerű kísérletezésének nem kívánták alávetni magukat. A pályázáshoz előírt vizsgára (tentamen) sok kiváló egyén nem volt hajlandó felutazni; visszatartotta őket a hivataluk, az utazás nehézségei vagy a költségek hiánya az amúgy is bizonytalannak tartott eredményű vizsgán való megjelenéstől. Ennek egy további következménye volt az, hogy az ifjúság nem ritkán hónapokon át volt kénytelen nélkülözni oktatóit. A II. Ratio mindezen tapasztalatok latbavetésével a tanszékbetöltésnek egy megfelelőbbnek vélt módját léptette életbe, melyből azonban a pályázati vizsga sem maradt ki végleg. A Ratio utasítása értelmében valamely egyetemi tanszék megüresedését a kir. helytartótanács kihirdette s ha nem akadt sem hazai, sem külföldi meghívásra érdemes férfiú, ez esetben úgy a törvényhatóságok útján, mint magánúton és a hírlapokban közhírré kellett tenni a pályázatot a megürült tanszékre, közölve, hogy a pályázóktól miféle kellékek kívántainak meg s milyen javadalmazásban részesül a tan-
