Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
UTASÍTÁS A TANÁROK RÉSZÉRE AZ ÜJ RATIO SZERINT. felügyelni s az általuk elkövetett kihágások és vétségek eseteiben vagy magok bíráskodtak, vagy a súlyosabb esetekben a kari ülés vagy a magistratus elé terjesztették az ügyet. A dékánoknak jelen kellett lenniök a kari nyilvános vizsgákon, akadályoztatásuk esetén a seniorok helyettesítették őket; ugyancsak ők kezelték a kari pénztárt s felügyelni tartoztak, hogy a tanárok tanítói kötelességeiknek rendszeresen eleget tegyenek. Az orvosi karban a főfelügyeletet (superinspectio) az országos főorvos gyakorolta, aki a kar belső ügyeibe ugyan bele nem avatkozhatott, de jogában állott nemcsak az egészségügyi, hanem az orvosi tanulmányi ügyekben is a maga észrevételeit megtenni s azokat a helytartótanács elé terjeszteni; miért is kívánatosnak jeleztetett, hogy a dekán az országos főorvossal („archiater“) egymás dolgait támogató tanácskozásokat folytasson. Az egyetemi tanároknak szóló utasítás kimondta, hogy kötelességeik közé tanítványaiknak nemcsak az oktatása, de az erkölcseik, valamint az egész iskolai fegyelem feletti őrködés tartozik. Ha a tanárt akár egészségi, akár egyéb igazolt okok kötelességei teljesítésétől visszatartották, akadályoztatását felsőbbségének bejelenteni tartozott, mely helyettesítéséről gondoskodott. Az egyetemnek nem az lévén a rendeltetése, hogy az ifjúságot a tudományosság legfőbb magaslatáig felvezettesse, ezért a tanárnak az a hivatása, hogy szakmájának fő elemeit nem kívánatos elkalandozásoktól mentesen magyarázza, hogy ilymódon a szorgalmasabb tanítvány az illető tudománynak egész területét megismerhesse s az irodalmi források és tudományos eszközök felhasználásával tovább képezhesse magát. Fontos e szerepe a tanításnál a könyvnek, mely se túlbő, se hiányos ne legyen, hanem olyan, hogy a maga használata előírt idején a tartalma haszonnal legyen elsajátítható. A könyvek megválogatása nem a tanár mérlegelésére van bízva, hanem a kir. helytartótanácséra s ennek a hivatása, hogy megválogassa, melyiket rendeli el használatba vétetni. A tanár a könyv szerzőjének nyomait köteles követni; magyarázza s ne cáfolja, hanem példákkal tegye érthetővé a könyv tartalmát, alkalmazása módját; ne keverjen bele magasröptű okoskodásokat s az elmét feleslegesen fárasztó, idegenszerű fejtegetéseket és részletezéseket. Szükséges, hogy