Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

viszonylatban is kiváló tudós volt. A jómódú, eredetileg Kühtaibel nevű sopronmegyei gazdálkodók fia 1757 febr. 3.-án született Nagymartonban és 1785-ben szerzett orvosi oklevelet. 1784 máj. 26.-án Winterl mellé kerülve már mint adjunctus kezdte meg tudományos működését, melynek folyamán ő fedezte fel a chlormeszet, ezt a ma is legerősebbnek elismert desinficienst, melyt 1847-ben egy másik magyar: Semmelweis kezdett használni a gyermekágyi láz megelőzését célzó eljárásában. Felfedezte a tellurt, továbbá a hydrogen- ferrocyanidot, elsőnek állította elő a nehéz fémeknek zsírsavakkal képzett sóit, ő redukálta először a kaliumplatina- chloridot platinszivacscsá, megelemzett 150 magyar ásványvizet, tervezett, berendezett és jövedelmezővé tett gyárakat stb. Továbbá tőle ered egy földrengésnek, az 1810 jan. 14-ikén bekövetkezett mórinak, az első leírása, nevéhez fűződik növények elnevezése stb. Hogy a külföld is mily nagyra értékelte Kitaibelt, azt az egyetemi könyvtárban őrzött tíz oklevél bizonyítja, melylyel az őt taggá választó tudós társaságok tisztelték meg őt. Hátrahagyott kéziratainak egyik részét a bécsi udvari könyvtár őrzi, becsesebbikét pedig 1818-ban József nádor szerezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum részére.

Egy eredménytelensége mellett is feljegyzésre méltó tervről kell megemlékeznünk : Schraud Ferenc országos főorvos 1802-ben mindenkép azon fáradozott, hogy egy természet-, gazdaság- és orvostudományi társulatnak vesse meg az alapját s tervezetét ezen cím alatt foglalta össze: „Institutio Societatis Hungaricae pro Scientiis Historia Naturalis, Oeconomia et Medicina“.280 A későbbi budapesti királyi orvosegyesület alapításának egy korai gondolatát tartalmazta e tervezet, mely hogy mindjárt akkor valóra nem vált, épp oly sajnálatos, mint

lehetséges, még nem sikerült kiderítenem: annyi bizonyos, hogy sem a helytartótanácsnak, sem a cancellariának nem volt róla tudomása“. Az a körülmény, hogy a tanrendekben Kitaibel neve nem szerepelt, Szathmáry nézetét erősíti; Gomboczét pedig az, hogy amint Schuster egyik jelentéséből a helytartótanács a helyzetről értesült, erélyesen követelte, hogy Kitaibel is tanítson, ami elől azonban Kitaibelnek — hol a gyenge szemeire, hol pedig a vérköpésére való hivatkozással — követ-' kezetesen sikerült kitérnie. . /

280 OL. Litt.-pol. 1802. Fons 9, pos. 120. /

IV. A KAR PESTEN A II. RATIO MEGJELENÉSÉIG (1784—1806). 235