Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

186 IV. A KAR PESTEN A II. RATIO MEGJELENÉSÉIG (1784—1806).

tanítás óráin kívül nem törődnek az ifjúsággal s a tanárok felett sem gyakorol senki felügyeletet. Szóval: maradjon meg az egyetem a helyén, az erkölcsök javításához pedig másféle utakat kell keresni. Mindenekelőtt az iskolákat nem szabad tovább szaporítani s a szülőket sem kényszeríteni, hogy gyermekeiket iskoláztassák.174 A felsőbb iskolákba csak tehetséges, jó és szorgalmas ifjakat szabad bebocsátani; nagyon sok tehetségtelen ifjú kerül ki a parasztok és kézművesek köréből csak azért, mert hiúságukat sérti, ha a fiú az apja mesterségét folytatja; ezekből lesznek később a zugirászok és a falusi jegyzők, szóval azok a veszélyes egyének, akik az állam nyugalmát és boldogulását veszélyeztetik. Ezért mindenekelőtt a latint ki kell vonni az elemi iskolákból, mert a sok paraszt és munkás ha már egyszer latint tanult, tovább is akar tanulni. Helyes lenne azonban a szegénysorsú kis-nemest is egy kategóriába sorozni a polgárral és paraszttal, azonban ez nem lehetséges, mivel Magyarországban minden nemesnek egyformák a jogai. Parasztnak-munkásnak a gyermekei csak akkor mehessenek fel a középiskolába, ha az elemi iskolát kitüntetéssel (eminen- tiával) vagy i-es osztályzattal végezték. De lehetőleg maradjanak meg az értékesebb ifjak is a paraszti sorban, mert az állam jobban jár száz jó munkással vagy paraszttal, mint azzal, ha közülök egy alapos tudóssá lesz. Azt mondhatná azonban valaki, hogy a tehetség minden társadalmi osztályban egyformán van szétosztva, tehát nem méltányos, hogy a nemesember és a gazdag polgár előnyben legyen a szegény polgár és paraszt felett, — ez azonban téves nézet, mert a nemesembernek százféle útja-módja van, amelyen gyermekeinek megszerzi a boldogulást s ha ezek nem haladnak eléggé a tanulmányaikban, vagy maga tartja el, vagy katonának küldi őket, de semmi esetre sincs rákényszerülve, hogy gyermekeiből zugirászok vagy csalók váljanak.

Izdenczynek ezt a véleményét teljes egészében magáévá tette a nádor, sőt egyes hosszú részleteit szószerint átvette. S vájjon ki tagadhatná, hogy Gutenbergnek a találmánya nemcsak áldást hozott elsősorban a cultura terén az emberiségre,

174 „... eine grosse Frage, ob es für den Staat besser sey, dass alle seine Unterthaten lesen und schreiben können oder nicht, und da ich eher der letzten Meinung beyfalle ...“