Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

Hauptmann-nal tett rossz tapasztalatai alapján) azt kérte, hogy assistensét maga választhassa meg, fogadhassa fel és bocsáthassa el s hogy az illető akár doctor, akár sebész, akár medikus vagy akárki más is lehessen, aszerint, hogy kinek tudja hasznát venni. 1792 dec. 26-ikán egy második beadványnyal fordult Rácz az országos bizottsághoz, melyben tíz pontba foglalt érvekkel szorgalmazza a latin helyett a magyar nyelv használatát a tanításban, a szigorlatoknál s az oklevelek kiállításánál. Szokása szerint a sebész-hallgatókat is megszólaltatta a magyar nyelvű tanítás érdekében s kérvényüket mellékelte a maga beadványához. Ennél a kérvénynél semmiféle más okmány sem illustrálhatja jobban azt a nagy sérelmet, melyet II. Józsefnek a minden más mint német nyelven való tanítás eltiltása jelentett a tősgyökeres magyarság részére. A sebészeknek ez a beadványa irálya szerint könyörgésnek, de ha nem az irályt nézzük, hanem a lényegi tartalmat: vádiratnak nevezhető. „Moetissimo fato nos subjectos esse, tristes lugemus“ — jaj- dulnak fel a nyelvüktől eltiltott sebész-magyarok s rámutatnak, hogy a húsz év óta fennálló egyetemen mindig idegen nyelven tanítottak s innen van, hogy azok a németek, kik a maguk hazájában nem tudtak boldogulni, csapatostul özönlöttek be s a haza fiaitól elvették a kenyeret; viszont a magyarok kényszerítve voltak németül vagy latinul tanulni és vizsgázni, jóllehet egyik nyelvet se értették. Ezért a szegény magyar nem tudott boldogulni a saját hazájában s az egyetemen csak a pénzét élte fel, tudományt azonban nem kaphatott érte, amint ezt több vármegye meg is állapította. Végül, nagy nehézségek közt, elnyerték a magyarok a sebészet magyar nyelvű tanításának és vizsgáztatásának az engedélyét, de csak a pénzük árán, mert mialatt a németek a maguk nyelvén mindent ingyen megkaptak, addig a magyaroknak az (1789-ben) engedélyezett magyarnyelvű magánórákat meg kellett fizetniük. Amikor azonban Stáhly professor a magyar magánelőadásokon túl magyarul szigorlatoztatni is kezdett, a németek tiltakoztak, mintha csak az ő hazájuk lenne Magyarország s nem a magyaroké. Nagyon szomorú az, — folytatják a kérvényezők — hogy a magyarok a saját hazájukban vagy a kenyérkeresetüktől fosztatnak meg, vagy oly egyetemre kényszerülnek járni, amelyen a magyaroknak nem tartanak ingyenes magyar collegiumokat.

IV. A KAR PESTEN A II. RATIO MEGJELENÉSÉIG (1784—1806).