Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

tekintette. A királynő tehát elsősorban azt a légüres tért kívánta megszüntetni, melybe a magyar oktatásügy a Jézus-társaság feloszlatása következtében jutott, amidőn annak kidolgozására 1773 nov. 26-ikán a helytartótanácsot felszólította, majd pedig 1774 jan. 25-ikén kelt legfelsőbb kéziratában gróf Esterházy kancellárt15 tájékoztatta körülményesen mindazon kívánalmairól, melyekkel a készülő tanulmányi rendtartásnak számolnia kellett. Ezek voltak az első lépések az 1777-iki Ratio Educationis felé, melynek tervezője és megteremtője Ürményi József volt, a magyar udvari kancellária tanügyi előadója, munkatársai pedig Terstyánszky Dániel udvari kamarai levéltárnok s Makó Pál, a bécsi Theresianum tanára. 1776 jún. 5.-én mutatta be Ürményi a királynőnek a Ratio kéziratának első és második részét, minek alapján júl. 5-ikén a királynő elrendelte a további teendők sürgős megbeszélését, nem mulasztván el a kancellárhoz intézett kéziratában a munka feletti megelégedésének melegen méltató s egyben nemzetünk iránti szemetének nem kevésbbé meleg szavakban kifejezést adni.16 Nem sok az, ami a Ratióban közvetlenül vonatkozik az orvosi facultásra. Feltehető, hogy a mű befejezésében ígért, de soha meg nem jelent II. és III. kötet lett volna hivatva tartalmazni az arra vonatkozó irányításokat és utasításokat. Ennél jóval több az, ami más okból köti le figyelmünket. Lélek­emelő és példavételre buzdító olvasmány a Ratio, mert kerek egységbe harmonikus egészszé foglalta a közoktatásnak mind a három fokozatát, az elemi iskolától kezdve a középiskolán 15 Fináczy ezt teljes terjedelmében közli id. művének II. köt. 444. és köv. lapjain. A Ratio Educationis keletkezésére, további sorsára vonatkozó felette értékes és nagyrészt önálló kutatások alapján megírt részleteket illetőleg ugyancsak e kötetre kell utalnunk. 16 „Diese Ausarbeitung des Ürményi... finden alle sehr wohl und grossgedacht und auch wohlfeil, nur ist zu sehen, wie selbe ehestens könnte zu Stande kommen . .. Diese so heilsame Sache, die seinem Kanzler-Amt, nebst andern vielen, gewiss viele Ehre macht, wäre zu betreiben, damit diese wackere und einsichtige Nation auch jene Hilfs­mittel bekommt, die so viel andere seit einigen Jahren vor sich schon haben, und sie dadurch auch gegen selbe das Gleichgewicht erhalte, und uns der Trost, dass wir die erste Anleitung dazu gegeben, auch in unsern finstern Gräbern erfreulich seyn kann“. AZ 1777. ÉVI RATIO EDUCATIONIS.

Next

/
Thumbnails
Contents