Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)
A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa
479 igazolja, mert a gyermekágyi láz következtében fellépett halandóságot csökkenteni tudja, csak még nem képes a hullafertőzés összes körülményeit teljesen mérlegelni ; mert különben Braun KÁROLY-nak tudnia kellene, hogy egy húszszorta nagyobb intézetben sok száz egyént egyáltalában fel sem használnak tanítási czélokra s ezek a tanításra tényleg felhasznált egyéneknek roppant halandóságát a valóságnál kisebb színben tüntetik elő. De egy intézetben, a hol 150—200 szülés fordul elő, minden egyes esetet tanítási czélra fordítanak és ha a legkitűnőbb rendszabályok mellett csak egy közömbös egyén akad is, nagy lesz a halandóság. Fájdalmas meglepetésemre szolgált, hogy CuiARi-t is ellenfeleim közt láttam említve, a nélkül, hogy Chiari ez ellen felszólalt volna. Az olvasó emlékezik, hogy Cihám, miután a gyermekágyi láz keletkezése felőli nézetemmel megismerkedett, egy fibrosus méh-polypusban szenvedő betege halálát már nem a járványos befolyásoknak, hanem a fertőzésnek tulajdonította. Az olvasó emlékezik, hogy Chiari a bécsi orvosegyesületben kijelentette, hogy az I. klinika halandósága oly viszonyoktól függ, a minőket Semmelweis dr. közelebbről meghatározott; és CmARi-nak már az Íróasztalán feküdt az a közleménye, a melyben közli, hogy Prágában két Ízben oly módon keletkezett a gyermekágyi láz járvány, hogy két vajúdó nő eves váladékot termelt, — a mikor megtűrte, hogy ellenfeleim közé számítsák (1. 189. lap). Hogy az olvasó meggyőződhessék róla, hogy CiiiARinak nem volt szándékában azzal a közleményével ellenem fellépni, a melyre Braun Károly hivatkozik, a mikor CuiARi-t ellenfelemnek nevezi, ezért az említett közleményt szóról-szóra adom itt: Jegyzőkönyv az élet és kórtani szakosztály 1851 junius 27-dikén tartott üléséről.1 Chiari dr. magántanár és helyettes főorvos előadást tart a gyermekágyban méhbaj nélkül előforduló pyaemiáról. 1 Zeitschrift der k. k. Gesellschaft der Aerzte zu Wien. 1851. VII. évfolyam, deczemberi füzet. CLXI. lap.