Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
100 GYÖRY TIBOR 1726-ban Halléban egy nagyszebeni magyar ember: Schüller János György választotta a morbus hungaricus-t disser- tálása tárgyául: „De morbo endemio Hagy máz oder Hitzigen Haupt-Krankheit“ czím alatt. Választotta pedig azon okból, mert egy eddig nem ismert specificumot: az ononist óhajtja benne ismertetni. Azt tartja, hogy a baj vagy már régen is ismert volt, vagy az ártalmak, melyek mostanában előidézik, új látszatot adnak neki. De nem febris petechialis az, mert ennek tünetei enyhébbek, láza szelidebb amazénál; s míg a morbus hungaricus- ban kiütés „Ruland állítása szerint“ nem mindig lép fel,1 addig a febris petechialisnál a 4. vagy 7. napon, sőt néha a halál után, de okvetlenül jelentkezik. A baj többnyire könnyű borzogatással, levertséggel, ételundor és fejfájással kezdődik; a betegek még alig hiszik, hogy azok, különösen ha járvány nincs uralkodóban De rövid időre rá rázóhidegek lépnek fel vagy a betegek nagyon fázni kezdenek, a fejfájás rendkívül heves lesz és állandósul. Tályogok nemcsak a fül mögött, hanem az orrczimpák körül és a lágyékban is vannak. A prognosisban vigyázzon az orvos, mert sok beteg halt már meg minden feltehető várakozás ellenére. Sohase hagyja el betegét a nélkül, hogy szemeit elébb meg ne nézze; mert ezeknek szokatlan elváltozottsága a baj kimenetelét bizonytalanná teszi; s a míg ütérlökését vizsgálja, figyelje meg, keze nem reszket-e, mert ez a bekövetkezendő görcsök jele lenne. Legszomorúbb jelek: a „ pehely kapkodás“, a „szálka- gyűjtés“ és a „ránczsimítás“. A delirálás ne riassza meg az orvost, különösen, ha alvás alatt elül, valamint ha kellően bő verejtékezéssel együtt lép fel; de ha folyton fennáll és álma után a beteg sötét, komor arczczal ébred, agybaj fog bekövetkezni.'2 A nedvek metastasisa a fültőmirigyben kedvezőbb kórjósló jel, mint a torokban. 1 Helytelenül hivatkozik Rulandra, mert ez épen azt mondja, hogy ..pathognomonicum plerisqne doctorum maculae habentur" . . . (Ruí. 39.) 2 21.
