Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)

A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái

MORBUS HUNGARICUS

101

Pulsus és vizelet: „chamaeleonte mutabilior et incon- stantior“; de mennél tovább marad az egészséges emberéhez hasonló, annál veszélyesebb. A süketség a lábbadozás jele. Kiemeli e betegség sajátosságát, hogy az azonos viszonyok közt élőket s kik nemre, korra és vérmérsékletre hasonlók, egy és ugyanazon időben szokta meglepni.1

Schüller könyve elég értelmes munka, első részében semmi újat nem mond; a gyógyítás tárgyalásánál azonban egy „specificumot“ : mutat be az ononist, melynek kedvéért — saját bevallása szerint — könyve Íródott.

Nevezetes a könyvről az, hogy a későbbi irók majd mind Alberti Mihály-n&k tulajdonítják; a mi onnan eredhet, hogy a Haller-féle gyűjteményben bár a szerző : Schüller az első lapon mellesleg meg van említve, de a dissertatio páros lapjainak fején mindenütt Alberti Mihály neve áll, a ki a dis- sertálás actusánál „praeses“ volt.

*

* *

1741-ben Jénában a bártfai eredetű Kreysel János Zsigmond irt: „De Morbo Hungarico sive febre castrensi“. Az utóbbi kitétel alatt nem érti az összes tábori betegségeket (hasmenést, vérhast, siilyt stb.) hanem csakis a magyar betegséget. Utóbbi nevét nem onnan kapta, mintha endemicus lenne ez ország lakói közt, sőt „azt hallotta“, hogy az nem is olyan túlságosan dühöng ott, mint a hogy a külföldiek azt vélik, hanem onnan, hogy a törökök elleni háborúk alkalmával keletkezett, miként ezt a történelem és a „régi“ orvosok bizonyítják. A „mi orvosaink“ pedig feljegyezték azt, hogy ezen betegség inkább támadta meg az idegen lakosságot és a jövevényeket mint a bennlakókat, a kikre nézve nem is volt oly veszedelmes a baj, mint azokra.1 2

A bajt Kreysel nem tartja azonosnak a febris petechialis és purpureával. Mert míg ezeknek a tünetei szelidebbek, a

1 i2.

2 ..Imino annotarunt Medici nostrates, magis familiärem febrem hanc peregrinis ad nos venientibus, quam incolis ipsis et deteriorem illis prae bis, esse.“ (2).