Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
98 GYÖRY TIBOR A prognosisban se bizalommal, se félénken ne nyilatkozzék az orvos. Oly jelek, melyek más betegségben a halált hirdetnék, ebben a bajban nem oly veszélyesek, holott a legenyhébb tünetek sem biztosítják semmikép a gyógyulást.1 Legtöbben halnak meg a 10. és 14. napon, ezért ezek a legveszélyesebbek. Az intensive pirosló foltok sokkal kedvezőbbek, főleg ha lassan-lassan halaványodnak és tűnnek el. De ijesztők, ha kékesek, ólomszinüek vagy feketék és bizton végzetesek, ha elhalás vagy üszködés lép fel helyükön és borítja el a testet.2 A megstiketedés kezdetben igen vészes jel, de később a gyógyulás jelzője. Az iitérlökés és vizellet megbizhalatlan felvilágosítást adnak a jövőt illetőleg. * * * Parschitius felfogása a contagiumról, annak viselkedéséről a szervezet perceptivitása és immunitása szerint, a legújabb kor bakteriológiai igazságait tartalmazza magában és méltó bámulatot ébreszt bennünk korának orvosi „instinctje“ iránt, mely a nélkül, hogy valaha kórokozó organismusokat látott volna, mégis helyes érzékkel létező lényeknek tekintette azokat. A XYI. század eleje óta, főleg az olasz iskolában, mindjobban kidomborodik a contagium fogalma az orvosi tudományban; de viselkedésüket a szervezettel szemben s ez utóbbinak jól megállapított immun vagy hajlamos voltát, a morbus hungaricus irodalmában legelőször Parchitiusnál találjuk meg. És ha jól szemügyre vesszük, történelmi leszármazásában nézzük a modern bakteriológiát, úgy lehetetlen fel nem ismernünk, hogy az mint önálló tudomány bár új, alig 40 éves, de lényegileg már a XVII. század közepétől, Kircher Athanasiustöl kezdve az orvosok kutatásainak tárgyát képezte, igyekezvén a conta- giumot megtalálni és testi alakjában megrögziteni. Pasteur és Koch genialitása s a mikroskopok tökéletesbitése tette végül lehetővé, hogy a gondolatban régen élő és valósággal régen keresett contagiumokból immár a bakteriológia foglalkozása i i 18. - 2 20.
