Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
MORBUS HUNG-ARICÚS 95 több efFéle. De ha a vizelleti fekete, azonban nintsen semmi ereje, Füle tseng, Fogait csikorgattya, lélegzetet nehezen vészen, veszedelmes az állapot.“ * 1691-ben „De febre cast remi quam vulgo Cephalalgiarn epidémiám vocantu czimmel Kopff Arpoldus Fülöp dissertált e betegségről. A „febris castrensis“-nek szerinte háromféle értelme van. Legszélesebb értelmében minden betegség értendő alatta, mely a katonát a táborában megöli, rendes értelmében a gyakoribb tábori betegségeket fejezi ki, szorosan véve pedig az „Ungarische Seuche “-nek synonymája. A betegségre az emberek túlnyomó száma hajlamos. Az átragadásnak legbiztosabb módja a rokonok közt van meg:1 ezért ha valamely házban kiüt, végig szokott menni az összes tagokon. A betegség okozója a miasma, mely vagy kívülről jut az emberbe a bőr pórusain át a légvétel útján vagy a lenyelt nyállal, vagy belül képződik s az elfojtott transpiratio insen- sibilissel bennünk reked. A prodromalis tünetek: az undor, gyengeség és fáradtság- érzete; a betegek maguk sem tudják mi a bajuk.1 2 De ha járványos világ van, úgy a már meglevő bajt sejtetik e panaszok. Nemsokára rá könnyű borzogatás vagy rázóhideg lép fel, a test hője magasra felemelkedik, fejfájás3 4 és praecordialis félelem1 gyötrik a beteget; az erők rohamosan lecsökkennek. 1 „Observatum enim ab Auctoribus practicis, nonnullos impune cum infectis, quibus nulla Sanguinis cognatione erant devincti, conversatos, postea a consanguineo infecto levi occasione etiam infectos fuisse.“ (Haller-féle gyűjtemény, V. köt. 346.) 2 „Sie klagen, sie wären so matt, könnten den Kopf nicht mehr oben behalten. Es wäre ihnen nicht anders, als wann ihnen alle Glieder zerschlagen wären und es thue ihnen alles wehe.“ (349.) 3 „Sie klagen, es wäre nicht anders, als wann ihnen der Kopf wollte in Stücken zerspringen“ (ibid.). 4 „Sie klagen, es sey ihnen so Angst und bange, so enge, voll und gespannet um das Hertz und um die Brust, dass sie nicht wüssten zu bleiben, noch wo sie sich hinkehren oder wenden sollten“ (ibid).
