Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
96 GYÖRY TIBOR Nagyfokú undoruk folytán nem is nézhetik az ételt, még szagát sem tűrik. Nemsokára deliriumok lépnek fel. A baj krisissel végződik, az ismert többféle módon. A prognosisról az áll, a mit Tullius a rómaiaknak mondott: omnis belli exitus est dubius. A súlyos tünetek inkább sejtetik a szerencsés kimenetelt, mint a könnyűek. Pulsus és vizelet teljesen megbízhatatlanok. A jó végződéshez a beteg részéről még szükséges a bizalom az istenben, orvosban és gyógyszerben. * % * Rosenbergi Parschitius István, liptói születésű, tanulmányainak Königsberg, Rostock és Greifswaldban végeztével ugyanott lelkész, tanár és orvos, 1693-ban írt a „Morbus Hungaricus“-ról. A betegség okát első sorban a magyarországi viszonyokban találja. Bőven terem ezen országban minden, még földje mélyében is aranyat és ezüstöt rejt, de a levegő a mindenféle kigőzölgések és párolgások folytán rendkívül veszélyes azokra, a kik meg nem szokták, holott az itt lakókra nem hord magában ártalmakatA A németeket azonban annyira pusztítja, hogy Magyarországot rendesen a „németek temető“-jének nevezik. A levegőt még ezenfelül a tábori szenny s a temetetlen hullák is rontják. A hold is befolyást gyakorol a bajra. Általában új és teli hold előtt 2—3 nappal a betegségek exacerbálnak és a kik abban az időben kapják meg a bajt, bele is halnak.1 2 A tábori életmód sem csoda, ha a bajt súlyosbítja. Némelyiket a szomjúság gyötri, a másik bachanaliákat csap; szokatlan borokat, mocsaras vizet isznak, az étel meg nem felelő, nappal a hőség gyötrő, éjjel meg fázni kell. Az ilyen életmód első sorban a bélműködést bontja meg: hasmenés vagy székrekedés a következménye; az aranyeres vérzések 1 „Nec aeque aer incolis atque advenis infestus es, séd qui illis familiáris, his peregrinus, qui illis salubris, his lethalis est“ (10 és 13). 2 Páré is így nyilatkozik egy helyen: „ Au decours de la lnne les malades meurent plustost.“ . . . ..les vertus de nostre corps soient plus debiles au decours de la lune.“ De la peste. Chap. XVIII. (Mai- gaigne-féle kiadás, III. köt. 390. 1.)
