Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
MORBUS HUNG ARI CUS 93 Jó jeleknek tekintendők minden valószínűség szerint: ha a beteg jó erőállapotban van és kevés a tünet; ha eleinte nem túlerős orrvérzés vagy hasmenés jelentkezik, ha az exanthema és a daganatok kedvezően: kritikusan és jólét közepette törnek elő; ha a deliriumok nem túlságosak; ha az orvosságok könnyebbséget szereznek; ha a beteg a baj visszafejlődésével megsüketül (!). Rósz jelek: a túlságos hasmenés és vérzések, az exanthemának nem kritikus napon való kifejlődése, a zörejes légzés, gyakori ájulás, szomjhiány; továbbá ha a beteg igen nyugtalan, helyét folyton változtatja; ha a bélsár nagyon bűzös és fekete, (feltéve, hogy nem vastartalmú gyógyszert szedett a beteg);1 igen rósz jelek : a facies Hippokratica, a csuklás, az önkénytelen vizelletcsurgás, a hideg verejték és görcsök. A vizelletből és ütérlökésből, a természet e különben legmegbízhatóbb hőmérőjéből, csak igen megbizhatlan prognosist lehetne mondani. Nem kevés függ azonban a prognosisban a beteg engedelmességétől, melylyel egy járatos, tapasztalt orvos iránt lennie kell. Mert ha undor vagy makranczosságból megtagadja az orvosság bevételét, ez mindjárt roszabbit a kórjóslaton. De a helyi viszonyok is lehetetlenné teszik néha a czélhoz vezető kezelést.“2 A betegség a 14. napon válik meg. Végződhetik háromfélekép : gyógyulással, halállal vagy más betegséggel. Gyógyulásnál a krisis izzadás, bő vizellés, aranyeres vagy méhvérzés, kisebbfokú hasmenés vagy tályogképződés alakjában (utóbbi többnyire a fülek körül) folyik le. A halál a tünetek fokozódása folytán vagy görcsök miatt áll be. A betegségek, melyek egyikébe-másikába át szokott menni, többnyire a következők: sárgaság, vízkór, emlékezőképesség elvesztése, sínlődés; ezeken kívül a sokféle idült lefolyású baj. Jacobi J. E. az eddigi felsoroltak közül az első, a ki az idegrendszer bántalmazottságáról is tesz említést. * % * 1 26. 2 Coberus is így nyilatkozik egy helyen: „Sub tectis longe alia medendi methodus est, quam sub dió et papilionibus.“ (Cob. ül. 29.)
