Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)

Általános rész

18 GYÖRY TIBOR dőlni sem lehetett volna, ha Ferdinand király — hogy moz­gósításra képessé tegye őket — sajátjából 30,000 forintot e czélra nem ád.1 Nevetséges összeg egy 64—70,000 főnyi sereg fizetésére és élelmezésére! Az elláttatlanság indirekt következ­ményei közt foglal helyet a nyirkos időjárású szeptemberben megindult hadjárat idején kitört morbus hungaricus! A fő-fő ártalmak azonban — s ezt helyesen emeli ki nehány szerző — a minden tekintetben megváltozott élet­viszonyok és szokások voltak, a melyek — önkényt érte­tődik — a külföldieket érték első sorban. Ezen változások káros befolyását az egészségre már ismerte Hippokrates, hang­súlyozta lA/g-ezer év után Boerhave s felismerte Coberus is és mások.1 2 Mert míg szövetségeseink egyrészt békés otthonukat a háború zajával cserélték fel, másrészt amint hazánk földjére betették lábukat, a legkicsapongóbb, legféktelenebb életmóddal váltották fel, melyhez soha otthon meg nem voltak szokva. Nemcsak a közönséges lélektani értelemben vett „ember“ nyilatkozott meg bennük, ki a roszat szívesen és gyorsan fel­cseréli a jobbal; dobzódásaik az elszántságnak egy megnyil­vánulása volt. Egy circulus vitiosus tárul itt elénk. A magyar föld a külföld előtt annyira hírhedt volt, hogy a ki ide eljött, azzal a tudattal jött, hogy soha többé haza nem kerül.3 Már csak a magyar kiima is, mint feltétlenül ölő volt ismeretes előtte. Vájjon csoda-e hát, ha az idegen katona, kinek válasz­tása volt a kiima és az ellenség kardja között, a harmadik expedienst választotta: azt az életmódot, melybe ha bele is hal, nem veszíthetett vele semmit, de legalább halála napjáig jól élt. Ily módon minden elővigyázatosság figyelmen kívül hagyásával, teljesen a praedestinatiónak engedve át magukat, 1 Lásd: L. Graf Uetterodt zu Scharffenberg. Zur Gesch. der Heil­kunde. X. fejezet. Berlin, 1875. 2 „Lecti de duro in molle, ex cibis malis in bonos mutatio, cor- pori noxam affért.“ (Hippokr.). — „Mutatio quoque a consuetis in nova est ubique semper maximé periculosa, licet ex malis in bona transiverit“: (Boerk.). — „Repentinam omnem mutationem summopere suspectam, na- turaeque invisam esse, per se liquet.“ (Cob.). 3 „Nemo, quicunque tandem sit et quoscunque tandem labores et molestias pertulerit, tantum sibi suadeat, ut ex Oceano sordium Panno- nicarum se salvum enataturum speret.“ (Cob. IH. 18.).

Next

/
Thumbnails
Contents