Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - A szemészet egyetemi oktatása (Székfoglaló előadás 1900. szept. 23.)
8 gyítása pedig a munkaképtelenek nagy számának a kenyérkeresetet lehetővé teszi. De ezen gyors fejlődésnek kinövései is kezdtek mutatkozni. A szemészet elhagyva a testvérszakokat, az orvosi tudományok többi ágaitól elszakadni készült. A sebészettől elvált, a belgyógyászattal való rokonságot pedig nem akarták elismerni. S ez súlyos veszedelmet rejtett magában. Annyit jelentett volna, mint általános érvényű törvények kutatása helyett egyoldalú hajszál- hasogatásba merülni. A munkafelosztás eredményezte a specialis szakok felvirágzását, de ezen munkásság értéktelenné válik, amint az együttműködés megszünik.\Pedig a szembajoknak általános betegségekkel való összefüggését már Hippocrates is mint örökséget kapta, Beer pedig 1791-ben különkönyvben szól azon szembajokról, amelyek a szervezet általános betegségeiből szármáz nak. 1812-ben megjelent tankönyvét azzal vezeti be, hogy a szemet, mint a szervezet mikrokosmosát mutatja be. Mindaz, ami a szemre hat, az egész szervezetet is érinti, ami az utóbbit befolyásolja, az a szemre is hat. Fabini — Beer tanítványa — is nagy súlyt helyezett e viszonyra s 1817 június 27-dikén tartott székfoglaló beszédében kiemeli «az összes orvosi tudományokkal való benső összefüggést» s ennek jelentőségét.* Tankönyvében kifejti, hogy a szemészetet «mint ivadékát, egyszersmind egészlő részét kell tekinteni az életműség egyetemes esméreteinek, vagyis az egyetemes orvostudománynak». Viszont a «szemorvostudomány — úgymond — gyakran uzsorával fizeti vissza azon világot, melyet az egyetemes orvostudománytól kölcsönzött». Hogy Graefe maga menynyire ápolta az összefüggést, azt már előbb említettem s csak az ő örökét fejlesztették Förster, Goicers, Kniess és Jacobson, akik a kapcsolat fentartásán s annak szervesebbé tevésén fáradoztak. Egy század után tehát újból ama álláspontra helyezkedünk, amelyen Beer állott, csakhogy nem tisztán empirikus alapon, hanem anatómiára és physiologiára támaszkodva, ez különösen annak folytán sikerül, hogy a kórbonctan éppen a szemészet terén lett leginkább Rokitansky óhaja szerint anatómiai pathologiává. Ilyen módon nem szorítkozunk többé annak a konstatálására, hogy a szembajok általános betegségekkel együttesen fordulnak elő, hanem az összefüggés lényegét kutatjuk. Ez pedig annyit jelent, mint a szemészet philosophiájával foglalkozni. Joggal mondja Buckle, hogy minden szakma philosophiája a más szakokkal való összefüggésen nyugszik s ezért azt az érintkezési pontokon kell keresni. Már pedig Hippokrates mondta: az lazpöq (pihó<JO<po<$ laofteoq a philosophus orvos Istenhez hasonló. A szembajoknak a szervezet egyéb betegségeivel való összefüggése vagy úgy történik, hogy a szem alkotja a kiindulás helyét vagy a szem a másodlagos tünet székhelye. Az előbbi módra példa, ha a szemhéjon van a syphilis első fekélye, vagy ha a kötőhártya a tuberculosis első fészke, a gonorrhoea conjunctivae izületi gyuladás forrása lehet, rosszindulatú daganatok közvetlenül a szemről az agyba terjedhetnek (glioma) vagy metastasis útján a májba (sarcoma.) * In intimo nexu cum universa scientia salutari constitute, numerosis afflictis salutem et solatium fért.
