Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - Orvosképzésről (Székfoglaló előadás 1905. szept. 18.)
20 az elmék felfogó képessége, de meg a jövő' pálya szempontjából is, bifurcatiót létesíteni : az egyik ágban a nyelvek, a másikban a mathematika s természet- tudományok domináljanak. Természetesen mindkét irány egyaránt jogosít a felsó' oktatás minden ágára. Ilyen rendszer különben Svédországban már létezik, sőt Dániában három felé, Franciaországban négy felé ágazó középiskolák is vannak. De a felső osztályokban való elágazás célszerűségét az altonai és frankfurti typusú iskolák legjobban igazolják, melyek mindinkább nagyobb tért hódítanak. A magyar középiskolai reform végcélja 1Vlassics 1899 május 6-án kelt rendelete szerint : az egységes jogosítású középiskola. Ez lényegében nem lehet más, mint a reálgimnázium. A további részletekkel ezúttal nem foglalkozhatom, de az a meggyőződésem, hogy nekünk, egyetemi tanároknak élénkebben részt kell vennünk a kérdés megvitatásában. A középiskolai oktatás eredményeinek mi vagyunk a legközvetlenebb tanúi s észlelői, s a mi kötelességünk, hogy a célszerű reform útját megjelöljük. * Egyetem vagy szakiskola. Kedvezőbb-e az orvosok képzésére az egyetemi rendszer, vagy inkább megfelel a szakiskola ? Az előbbi typusát a német egyetemek, az utóbbiét a múlt század végéig a francia fakultások adják. Különösen tanulságos az utóbbiak példája. A francia forradalom a XVIII. század végén 22 tengődő egyetemet talált, melyek a tudománytól ugyancsak távol állottak. A forradalom valamennyit eltörülte, de nem volt képes helyükbe életre való főiskolákat alkotni. A törvényhozás koncepciója ugyan az egyetemi rendszer volt s nem kisebb szellemek, mint Mirabeau, Condorcet s Talleyrand fáradoztak életerős egyetemek létesítésén, de a forradalom már csak rombolni tudott s nem alkotni. Csak a mindennapi szükség által életre keltett szakiskolákat hagyta örökségül. Napoleon, ki a felső oktatás céljául a szakképzést tűzte ki, megerősítette ez irányt s a szakiskolai rendszer egészen a harmadik köztársaságig fennmaradt. Hiábavaló volt Franciaország legfényesebb szellemeinek törekvése, hiába igyekeztek Victor Cousin, Guizot, Jules Simon, Paul Bert, Claude Bernard, Pasteur az egyetemi rendszer helyreállításán, a politikai viszonyok mindannyiszor meghiúsították a legjobb igyekezetét. Végre a harmadik köztársaságnak sikerült a kérdést megoldania. A német-francia háború tanulságai hangosan hirdették a német elméleti s alkalmazott tudományosság sikereit, elérkezett az idő, hogy a felső oktatást a tudomány fejlődésére kedvezőbb alakban szervezzék. A tudomány intellektuális, szociális és gazdasági sikerei napról-napra erős- bödtek. Afelől pedig nem lehetett kétség, hogy az egyetemi rendszer szabadságával, egyetemességével s a tudomány egységének képviseletével jobban megfelel a célnak, mint az izolált, szűkebb életet élő fakultás. Lavisse helyesen mondja, hogy az egyetem nemcsak megadja a szükséges ismereteket, hanem oktatásának módja s a különböző hivatású fiatal emberek érintkezése által tágítja a látkört, felemeli az elméket a részletkérdések fölé,
