Gebhardt Lajos: Az emberélettan alapvonalai Wundt nyomán (Pest, 1869)

Általános élettan - I. A szervezetek összetétele és alakulása - 2. A sejtek vegyi összetétele

A fehérnyetestek. 13 vábbi fejlődési szakában zsiradékokat Is tartalmaz ; mint a nö­vénysejtek. Későbbi szétbomlás következtében légenytartalmu és légeny nélküli testek egész sorozata jő létre, melyek kisebb- nagyobb módosulás után a szervezetből kiüríttetnek. Ilyenek az epesavak, hugysav, leucin, tyrosin, kreatin stb. Mint látjuk tehát, első fejlődési szakában a növényi s állati sejt mind alaktani, mind pedig vegytani szempontból teljesen hasonló, mindketten leginkább fehérnyetartalmu anyagok­ból állnak. Mindkétnemü sejteknél a mag a bennéktől oldékonysági viszonyuk által különböztethető meg, mig t. i. a bennék már hí­gított savakban oldatag, addig a mag változatlan marad, rögtön felolvad azonban égvényekben (alkalia). 10. §. A fehérnyetestek. A növényi s állati szervezetek fehérnyerészei az eddigi vizsgálatok után mindenben azonosoknak találtatván, sőt az egyes fehérnyetestek is vegyi viszonyuknál fogva rokonszerüek- nek bizonyulván be, mindannyi egy és ugyanazon anyag mó­dosulásaiul tekinthető. Az állati testben 3 ily módosulat for­dul elő, u. m. * 1-ör. A fehérnye (albumen) , mely a tojás fehérében, a vérsavó- és husnedvben oldott állapotban található, és főzésnél pehelyszerüleg megalvadó test. Ennek módosulása a vérsejtek­ben előjövő vérsejtenye (globulinum), és a jéglencsében ta­lálható k r y s t a 11 i n. 2- or. A rostonya (fibrinum), a vérsavó- ésnyirkban oldott állapotban előjövő, könnyen megalvadó test. Ehhez igen ha­sonló az izomállományban levő izom rostonya (syntoninum). 3- or. A sajt any (caseinum), tejben oldott, de főzésnél hártyaszeriileg megalvadó test. Valószinüleg ennek módosulata a hüvelyes növényeknél előjövő úgynevezett hüvelydék (leguminum). A fehérnye e három módosulata majdnem mindenben egyenlő vegytani sajátsággal bir: égvényekben mindannyian feloldatnak, mig savak vagy fémsók által lecsapatnak. Mind­annyian oldható ég oldhatlan alakban fordulnak elő, mint szer­

Next

/
Thumbnails
Contents