Gärtner Ágoston dr.: A közegészségtan alapvonalai (Budapest, 1896)
A talaj - III. A talaj viszonya a melegség, nedvesség és a levegőhöz
92 A talaj. városban szétszórva fekvő kertek és sétaterek, valamint a helytelenül kezelt udvarokban van alkalma a talajba való beszivárgásra. Az esővíz benyomulása durva szemű talajba. A talajba került víz a mélység felé különböző gyorsasággal nyomul előre. Ha a talaj pórusai tágak, pl. törmelékes, vagy kavicsos és nem sok finomabb tölteléket tartalmazóba a víz azonnal a mélyebb rétegekbe sülyed, s a felületesekben még erős esőzésnél is csak igen kevés víz marad. Finom szemű talajba. Ha a talaj ellenkezőleg finom szemcséjű, akkor a csapadékvíz a felületes talajréteg levegőt tartalmazó pórusait tölti csak ki. Ha példaként felveszük, bogy a talaj 0.25 méter mélységig száraz, és hogy annak porusvolumene nem 38%, hanem csak 20%, akkor egy négyzetméter felület még mindig 50 liter vizet vehet fel anélkül, hogy abból csak egy csöpp is 25 cm.-en túl, a mélyebb rétegbe kerülne (50 liter víz 1 m2 területre = 50 mm. esővel, a mely a mi vidékünk évi esőmennyiségének V»2_ecl részét teszi ki). A példánál természetesen felvettük azt is, hogy az összes esővíz a talajba jutott, abból semmi le nem folyt, el nem párolgóit. A párolgási zóna. A telítés-hiány és levegő mozgásnak, a pórus nagyság és a capillaritásnak, valamint a közvetlenül alatta fekvő földréteg víztartalmának megfelelőleg a felületes talajréteg a beléje szivárgott víznek egy részét annak elpárolgása által a levegőnek adja vissza. Azon réteget, a melyből ezen elpárolgás történik, Hoffmann ajánlatára párolgási zónának nevezzük. Ha a felszínes talajrétegek pórusai nedvességgel kitöltvék, és ha most eső jön reájuk, akkor annak azon része, mely le nem folyik, a pórusokban levő vizet mélyebbre tolja és pedig annál mélyebbre, minél nagyobb a földbe hatoló esőmennyiség. A legközelebbi talajrétegek nagyobb üregei legelőbb megtelnek vízzel, a mit azonban vízmegkötő képességüknek megfelelőleg csakhamar ismét tovább, lefelé engednek. Ezen rétegnek, az u. n. á t m e- n e t i z ó n á n a k víztartalma így ismét előbbi egyensúlyi helyzetébe jut vissza. Ha a csapadékvíz a párolgási zónából eltűnt, s ha ugyanakkor a levegő telítéshiánya nagy, úgy az átmeneti zóna vizéből bizonyos mennyiséget az előbbinek ád vissza és pedig úgy, hogy határa lefelé sülyed, és úgy, hogy belőle a capillaris víz áramlani kezd a párolgási zóna felé. A talajvíz a párolgási zónának csak akkor ad át vizet, midőn állása igen magas és eléri az első zónát.
